Irodalmi Szemle, 2005

2005/4 - SZEMTŐL SZEMBEN - Onagy Zoltán: Lezárult egy korszak...

Onagy Zoltán beszélgetése Németh Zoltánnal

89

ismeri. De azért rendesen bekerül minden lexikonba, antológiába, irodalomtörténetbe, mert hát megjelentek a könyvei (a kiadóknak is élni kell valamiből), hát akkor író.

Másrészt meg az is tipikus magyarországi nézőpont, hogy csak Tőzsér meg Grendel, mert ti ezt a kettőt fedeztétek fel magatoknak, az ő műveik fejtettek ki hatást. Belülről nézve a nyolcvanas évek persze ők is, de a vége felé már Fambauer, Hizsnyai, Krausz Tivadar, Talamon is, a már említett Tóth László, a kritikus és elméletíró Zalabai Zsigmond meg aztán Tőzsér és Grendel mellett tényleg Talamon, Fambauer, Hizsnyai és Csehy.

* Az irodalmi bomba a rendszerváltás után robban. Összezár egyféle teoretikus, irodalomtörténész csapat, és előbb a végvárakfelől (Bárka, Új Forrás, Az IV, Palócföld), később totálisan lerohanja a magyar folyóiratirodalmat (Holmi, Jelenkor, Mozgó). Ebben - mondhatni - vezérszerepet vállalsz. Hogyan történt mindez? Tudatos, véletlenszerű, kívánatos - folyamat? Mi a helyes jelző?- Igen, ez megint kívülről látszik így. Az én nézőpontomból ennek egészen más a narratívája. Nem zárt össze senki, én kétszáz kilométerre Pozsonytól nem is tudtam volna kivel. És a kilencvenes évek elején, közepén ebből még nem látszott semmi. Grendel akkor írta le, hogy a szlovákiai magyar irodalom leggyengébb láncszeme az irodalomkritika, és hogy nincs is remény arra, hogy ez megváltozzon. Nemrég H. Nagy Péter idézte ezt a részt a somorjai dispután, általános derültség közepette.

Tehát inkább a kilencvenes évek végét kell említeni, és ráadásul ez nem egy felvidéki specialitás. Nézz végig a magyarországi egyetemeken, nézd végig a folyóiratok kritikarovatát! Fiatalok tucatjai indultak el az ún. elméleti robbanás időszakában, a szegedi, pécsi, pesti, debreceni egyetemek hallgatói, doktorandusai, és ennek a kirajzásnak a felvidékiek csak egy színfoltját képezik.

Az „új szlovákiai magyar kritikusnemzedék”, „generáció” fogalmához meg csak annyit: valamikor 1999/2000 táján a Prae-ben olvastam egy elméleti erudíci- óval megírt kritikát Keserű Józseftől talán Márton László egyik regényéről. Felfigyeltem a névre, sosem hallottam, illetve magára a szövegre. Három hónappal később derült ki számomra, hogy szlovák állampolgár. Ennyit a generációról.

Mert mi is a generáció? Valamilyen közös elméleti álláspont képviselete? No, akkor aztán tényleg semmi közös nincs bennünk. Kocur Lacit és talán Bárczi Zsófit érdekli az ún. szlovákiai magyar irodalom, írnak is róla, a többieket nem érdekli. Csehy Zolit elméleti írásaiban kimondottan foglalkoztatja a nemiség, szexualitás, obszcenitás, test és a szöveg viszonya, engem is, de a többieket egyáltalán nem. Benyovszky Krisztián a szláv strukturalizmus legjobb ismerője, a detektívre- gényekkel is foglalkozik, na de kit érdekel a felvidékiek közül ez a kettő? Nem akarom azt mondani, hogy senkit. Beke Zsolt a vizualitás és szöveg kapcsolatairól írt tanulmánykötetet, de ugyan ki foglalkozik ezzel itt még rajta kívül? (Talán csak