Irodalmi Szemle, 2004

2004/6 - Szénássy Zoltán: Jókai és Komárom (Száz éve hunyt el Jókai Mór)

Jókai és Komárom

anyámnak a tánciskolái partnere volt. Meg is rajzolta jó anyámat egy 35x50 cm-es portréban. Alá is szignálta: „Berecz Gy. 1917. VI. 20.” Ma mindenki, kissé távolabbról, fényképnek nézi, olyan tökéletes alkotás.

Amikor aztán látogatóba mentünk a Berecz-lányokhoz - nem bírván hallgatni a női eszmecserét -, rendszerint kiszöktem a házból, és hátul, a műterem ablakán figyeltem Gyula bácsi munkáját. A műterem maga egy külön látvány volt. Tele különböző szoborkompozíciókkal, megkezdett, befejezett alkotásokkal és állatfigurákkal. így láttam a Jókai-szobor születését is. Emlékszem az öreg Meszlényi bácsira is, aki magyaros, zsinóros mentéjében ott ült, mint Jókai alteregója, amíg a borosüveg ki nem ürült. Emlékszem a nagy vizes dézsára is, melyben ponyvák, pokrócok áztak. Ugyanis minden mintázás után ezekkel kellett letakarni a készülő szobrot. Még ma is hallani vélem Gyula bácsi parancsoló hangját: „No, húzzák rá Jókaira a vizes lepedőt.”

Ennyit az előzményekről, és ezt követi az utóirat. Vagyis Jókai szobrának utóélete, mert ilyen is volt. Komáromot, Felvidék déli részével 1945-ben (szentesítve 1947. február 16-án) a párizsi békediktátum (mert békeszerződést még nem kötöttek az utóbbi ötezer évben) értelmében ismét Csehszlovákiához csatolták. Az 1945-ben kiadott (és még ma is élő, sőt virágzó) Benes-dekrétumok szellemében a felvidéki magyarság elvesztette állampolgárságát, és megfosztották minden emberi jogától. A magyar iskolákat és minden magyar egyesületet feloszlattak. Ezzel kinyilvánítva, hogy az új állam nemzetállam lesz. A magyar szobrokat ledöntötték, az emléktáblákat összetörték. így Komáromban 1945. október 10-én a Klapka- szobrot, majd 1946. április 30-án a Jókai-szobrot döntötték le. Amikor másnap, május 1-jén a hajógyári munkások, kb. 500 főnyi munkástömeg, a Nádor utcán meneteltek az ünnepi gyülekezőre, megdöbbenve látták, hogy a Jókai-szobornak hűlt helye van. Tarics István, az öreg szocdem harcos a menetet megállította, felállt az elárvult alapzatra, és szó szerint a következőket mondta: ,y4z európai kultúra nevében tiltakozunk Jókai szobrának eltávolítása miatt!” Majd a sok százfőnyi tömeg- egy emberként - kiáltotta: „Tiltakozunk, tiltakozunk, tiltakozunk!”

E történelmi eseménynek szem- és fültanúja voltam úgy, ahogy a Klapka- szobor ledöntését is végig kellett néznem. Természetes, hogy ezzel még nem került vissza helyére a Jókai-szobor. Újabb felállítására 1952. szeptember 28-án került sor. Sajnos ezt a napot Berecz Gyula már nem élhette meg, mert 1947-ben - sok ezer komáromi őslakos polgárral együtt - a kitelepítés lett az osztályrésze. Ezt az akciót a politikusok - manipulálva a történelmi igazságot - „lakosságcserének” nevezik. Holott ez diktátum volt a javából: Ahogy mondotta Branuss a rómaiaknak 390-ben „Vae victis” (jaj a legyőzőiteknek).

Az öreg fát nem lehet átültetni! Mondja a bölcs szólásmondás. Ez igazolódott be Berecz Gyula tragédiájában is, mivel 57 évesen, 1951-ben Gyömrőn meghalt. Művészi nagyságát Komárom, Csallóköz és Mátyusföld templomai és temetői hirdetik.