Irodalmi Szemle, 2004
2004/11 - Bereck József: A foltozóvarga (Részletek egy készülő meseenciklopédiából)
A foltozóvarga S ez a kijelentés mintha azt is eldöntötte volna: ki menjen megtapasztalni, mi van Tillikével, mért nem jelentkezik. Attól tartottak ugyanis, hogy Tilli-Tilli és öregecske, nyugdíjas gazdijai az idő elzordulásával egyszerűen visszaköltöztek a városba. A kert termését betakarították, számottevő feladatuk itt már nem akad tavaszig. A hóesést, a szilajul nyar- galászó téli szeleket pedig emeletes, jól fütött városi lakásukból is nézhetik. Doromboló kedvencükkel az ölükben - természetesen.- Én rögtön láttam rajtuk, hogy ezek csak olyan nyári Mikulások! - jegyezte meg fitymálóan Pukkancs. Ezt látszott igazolni Butusú felderítő körútja is: - Semmi! Egészen a konyhaajtójukig elsettenkedtem, de semmi mozgás. Esküszöm, ezek ma még az orrukat sem dugták ki... Abban azonban töretlenül bíztak, hogy Tillike nem hagyja itt őket csak úgy- ukmukfukk! Végtére is: összebarátkoztak, vagy mi a szösz... Nyár eleje óta nem volt nap, hogy ne találkoztak volna. Legtöbbször a fészer alatt. Még azt a jogát sem vitatták el soha Tilli-Ti 11 inek, hogy előkelő mozdulattal fellibbenjen a fünészbakra, s holmi uralkodói pillantással onnan méregesse őket azzal a gyönyörű cirmos szemével. Engedékeny viselkedésüket persze botorság lenne meghunyászkodásnak tekinteni. Azt azért nem! Egyszerűen csak csodálták Tilli-Tillit, városról származó társukat, mert bübáj, kellem, magabiztosság olyan csodálatosan megfért törékeny, nyurga testében. Ezen még az sem változtatott sokat, hogy a szemközti Varjú kölykök szándékosan rászálltak, s néhányszor csúnyán meghajtották. Azt is előre le lehetett fogadni, hogy egyszer megcsípik, otromba konzervdobozt kötnek a kecses farkincájára, vagy mondjuk dióhéjat húznak a formás lábaira s nagyokat kuijantva és röhögve meghajkurásszák a jégen. Micsoda szörnyű kilátások! Talán jobb is, ha visszamenekül a városba... Tilli-Tilli azonban egyelőre nem menekült. Igaz, hogy egész délelőtt nem mutatkozott, de Embergazdi hazaérkeztével fölgyorsultak az események. A ház első számú gazdija - ahogy reggel ígérte volt - kiemelte a csomagtartóból a fóliabatyuban vergődő halakat. Kitette őket közcsodálatra az udvar közepére. A három macskakölyköt mintha puskából lőtték volna ki: rohantak nyomban városi barátjukért. Mintha Tilli-Tilli is megérezte volna a pillanat ünnepélyességét, királynői tartással ott várta már őket a fészerben. Természetesen a fűrészbak tetején.- Ennyi ha... ha... ha... lacskát még életedben nem láttál! - lihegte izgatottan, elfúló hangon Butusú. Tillike olyan fölényesen fogadta a közlést, mintha távoli városában egyenesen a halpiacon látta volna meg a napvilágot.- Gyere azonnal! Ezt látnod kell! - tüsténkedett Pukkancs.- Keszeg, kárász, fogas, csuka, harcsa... - lelkendezett Embergazdi reggeli modorában Csigajló. - Nem is hinnéd, milyen nagy a bajsza...!
