Irodalmi Szemle, 2003
2003/6 - EZ IS A MÚLT... - Magyarics Ferenc: Háborús emlékeim
EZ IS A MÚLT... valóságban. A hallottak és látottak alapján megállapíthattam, hogy a két háború közötti időben ez a vidék életszínvonala bizony nem fejlődött semmit. Ha nálunk szegénység volt, itt nyomorúság. KINT A TÁMPONTON Első éjszakát Horodecben az állomáson töltöttük. Engem mindjárt az első este beosztottak járőrbe. Igaz, akkor még jött velünk két öreg katona, akiket mi váltottunk fel, ők másnap mentek haza. Nem tagadom, volt bennem egy kis félsz, hiszen vadidegen helyen koromsötétségbe, teljes tapasztalat nélkül nekiindulni kb. úgy 2 km-re a másik támpontra. Ott aláírták a járőrkönyvet, mellyel igazolták ottlétünket. Aztán vissza, de hála Istennek, az úton semmi különös nem történt. Másnap a géppuskás századot szétosztották rajonként minden támpontra. Itt láttam Sády századost, századparancsnokot utoljára. Nem tudom, hova tűnt, de én többé nem láttam. Kobrin és Horodec között középtájon volt egy kis állomás, Kamenyov, engem oda helyeztek. A mi szálláshelyünk egy vasúti őrházban volt, magasan körülbarikádozva földsánccal. A támpont parancsnoka Kaszás zászlós volt. A frontra indulás előtt jelentkezett egy Somorja környéki fiú, aki nemrég tért vissza a frontról, úgy látszik, nagyon tetszett neki, mert újra jelentkezett, hogy kijön velünk és mi közénk lett beosztva. Szolgay a pihenőjét arra használta ki, hogy naponta ment portyaútra, s ami igaz, üres kézzel sohasem tért vissza. így Kaszás zászlós is szemet hunyt portyái felett. Egyik reggel Szolgay megrakta magát lőszerrel, derékszíját teleaggatta nyeles és tojásgránátokkal és elindult a portyaútjára. Szolgayt többé nem látta soha senki. Hogy agyonlőtték vagy átment a partizánokhoz, az mindvégig homályban maradt. Századunk első halottja egy szerdahelyi fiú volt, Nagy Vilmos. Ő más- vagy harmadnap telefonvonalhúzás közben aknára lépett, és ezt nem élte túl. Úgy tudom, Kobrinban lett eltemetve. Második egy mácsédi Lancz János nevű volt. Szintén akna végzett vele. Március végén kivontak bennünket Horodec környékéről. Kobrinban bevagoníroztunk és vittek bennünket a minszki vonalra, de itt már nem vasútbiztosításra voltunk beosztva, hanem a terület biztosításra. Reggel 5 órára mindig kirendeltek bizonyos számú civil fogatot. Nekik boronával végig kellett menni azon az útszakaszon, amelyen nappal a forgalmat biztosították. Ha valahol aknát helyeztek el, akkor a panyifogat robbant. A minszki vonalon Bereza Kartoskán rakodtunk ki. Innen egy kis faluba mentünk. Itt megkaptam a Sády által ősszel összetépett előléptetésemet, és mindjárt nem is címzetes, hanem valóságos őrvezető lettem. így végeredményben semmit sem vesztettem. A századtörzshöz vezényeltek, ahol lőszertisztesi beosztást kaptam, és idősebb kocsisok kerültek a kezem alá. Csak pár nap voltunk itt, mert mentünk tovább Nővé Piaszkyba. Itt nem volt sok lakos, de sok ház üresen állt. Én és a századtörzshöz tartozó kocsisok egy szegényebb családhoz lettünk elszállásolva. A ház másik felében egy fiatal- asszony lakott az idős apjával. A húsvéti ünnepeket már itt töltöttük. Mikor odamentünk, lehetett látni, hogy nagyon félnek tőlünk. Abban a szobában, ahol mi aludtunk, volt egy szövőszék. A családban két gyerek volt. A lány 14
