Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Gál Sándor: Napló, 1983 (részletek)
Gál Sándor ellenkezője. Érthetetlen. Fótiéknál egy jó óra, immár az új és pazarul berendezett lakásban. Itt minden változatlan. Este Szarva. Csemadok helyi szervezete. Egész éjszaka utaztam — sok volt. De itt már süt a nap, s ma írtam pár mondatot a regényhez — túl vagyok a 150. noteszlapon. Az idő odakint kora tavaszi — süt a nap, s enyhe szél fúj. Március 12. Felsőtátrafüred. Déltájban érkeztünk meg a Wolker-házba. Jó szobát kaptunk, erdőre nézőt. A kipakolás után ebéd, majd elmentünk síelni. Reiselék vannak itt (tavaly is itt voltak — jól megöregedett azóta a tisztelt Vladimír), meg Benékkal is találkoztam — holnap utaznak haza. Velük, még annak idején Budmericén ismerkedtem meg. Csehek is vannak itt, de a nevüket nem jegyeztem meg. Napos az idő, de hűvös szél fúj. Újra — s már hányadszor — döbbent meg az, hogy ebben a házban — alkotóházban — minden a helyén van, és hogy minden működik a rendeltetése szerint. Zsiványpecsenyét vacsoráztunk meg csirkét sütöttünk holnapra. Most persze a gyomrom rosszalkodik. Úgy kell nekem! Március 13. Ragyogó időre ébredtünk. Reggeli után azonnal pakoltunk és indultunk Zsgyiarra sízni. Délután háromig síztünk és napoztunk. Vagy hét-nyolc évvel ezelőtt voltak ilyen napjaink a Csorba-tó felett. Hazafelé jövet megálltunk Lomnyicon s a cukrászdában lakomároztunk egy jót; az Évák még fagylaltot is kértek. Este olvastam. Németh László Móriczról való emlékezését. Németh kibontja — világra nyitja — önmagán keresztül; hogy emelkednek, s együtt: emberséggé, magyar irodalommá, magatartásformává, példává... Hova jutottunk mi, utánuk élők! Mi még haragudni sem tudunk egymásra méltósággal. Becsülni, s emelni? Kit, s miért? És: hol? Március 16. szerda. Kellemes, meleg tavaszi idő. Délelőtt síztünk, délután felmentünk a Tarajkára sétálni. Este vacsora közben Reiselékkel beszélgettem. Fantasztikus, hogy ők ugyanazokat az embereket hogyan ítélik meg. Például Lőrinczet előbbre tartja Dobosnál; holott Lőrincz emberként Dobos Lacinak a nyomába se léphet. De nekik, az ő szempontjukból Lőrincz volt a megfelelő; ahogy V. Reisel mondta — jól tudott „anekdozátni”. Való igaz; el is anekdotázgatott egy s mást nemzetiségi dolgainkból. Dobos Laci nem tudott Lőrinczhez hasonló könnyedséggel tréfálkozni. S ez óriási különbség! Van itt egy német házaspár is Berlinből. A férfi fordító. Az első kérdése: hányan vagyunk itt még magyarok, van-e kiadónk stb. Még az erdélyi magyarság helyzetéről is megközelítően jók az ismeretei. Ahogy megtudtam — őt is kitelepítették, a dolog így egyszerű: az azonos sors azonos érdeklődést fial. Ezt kéne fölemelni, hogy jobban lássék. Március 17. csütörtök. Reggel a Csorba-tóhoz utaztunk vonattal. Évike igen élvezte az utazást. Én kevésbé. Valahogy a vasút tempójától az elmúlt két évtized elszoktatott. Nincs időm az ilyen „kényelmes” utazgatásra. A Csorba-tó környéke olyan zsúfolt, hogy nem is érdemes odamenni. Holott tíz évvel ezelőtt még naponta 5-6 alkalommal mód volt arra, hogy az ember feljusson a Soliskóra a libegőn. Akkor még élvezet volt itt a sízés. Ma embertelen türelem játék. Másfél órás
