Irodalmi Szemle, 2002
2002/8 - Pomogáts Béla: Regionális irodalom — nemzeti irodalom — világirodalom (esszé)
Regionális irodalom — nemzeti irodalom — világirodalom pozíciót, amelyet meggyőződésünk szerint már régen kiérdemelt. (Jellemző ebben a tekintetben, hogy amíg más, hozzánk hasonló, úgynevezett „kisebb” európai irodalom, mint például a lengyel és az ír több irodalmi Nobel-díjjal is büszkélkedhet, a mi irodalmunkat ez az elismerés következetesen elkerüli!) Valójában elmondhatjuk, hogy tulajdonképpen Petőfi kivételével nincs jelen magyar író abban a kanonizációs rendszerben, amelyet a kulturális közmegegyezés „világirodalomnak” tekint. Vörösmarty kissé jelen van a francia világirodalom-képben, Pilinszky az angolszászban, Jókai és Mikszáth egy időben jelen volt a németben és az angolban, és természetesen léteznek huszadik századi magyar írók is, így Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Szentkuthy Miklós, Németh László, Szabó Magda, Konrád György, Kertész Imre, Nádas Péter, Esterházy Péter, Krasznahorkai László, Grendel Lajos és mások, akik újabban helyet kaptak az európai és amerikai világirodalmi tudatban. A magyar irodalom nagyobb szabású egyetemes vagy európai recepciója azonban mindmáig késlekedik. Igaz, közben a világirodalom organikus rendszere is veszélybe került, mégpedig annak a kulturális globalizációnak a következtében, amely a népszerű tömegirodalom szellemi sivárságával önti el a könyvpiacot és az audiovizuális kulturális médiát. A kalandregénynek, a szórakoztató olvasmánynak, az érzelgős giccsirodalomnak és a pornográfiának talán sohasem volt olyan széles körű piaca, mint manapság. Ez a piac a közép-európai országokat is meghódította, holott a „létező szocializmus” korában a klasszikus irodalom igazi értékei minden nehézség nélkül eljuthattak az olvasók széles táborához (lásd például a magyarországi: „Olcsó Könyvtár” köteteinek sok évtizedes sikersorozatát!). A kulturális globalizáció erőteljes inváziójával szemben kétségtelenül védekezni kell, és ennek a szellemi önvédelemnek a stratégiája a magas irodalom: a nemzeti irodalom és a világirodalom nagy értékeinek hatékonyabb terjesztése lehet. Ez a stratégia körültekintő és következetes kormányzati művelődéspolitikát kíván, és ebben a stratégiai munkában a kormányzatnak a kulturális civil szervezetekre kell támaszkodnia. A regionális irodalom, a nemzeti irodalom és a világirodalom valójában hierarchikus rendet képez: nem minden regionális írói alkotás lesz része a nemzeti irodalomnak, és ez utóbbi nem minden alkotása válik a világirodalom részévé. A „kis nemzeteknek” és a nemzetiségeknek azonban elemi érdekük a harmadik évezred Európájában, hogy kultúrájukkal és ezen belül irodalmukkal minél inkább jelen legyenek a szellemi élet egyetemes közösségében, és igaz értékeiket minél hitelesebben jelenítsék meg az egyetemesség fórumain. Meggyőződésem, hogy a magyar irodalomnak és ezen belül az erdélyi irodalomnak ebben a tekintetben nagyobbak a lehetőségei, mint az eddig elért eredményei. Az európai integráció, amely természetesen nem azonos a globalizációval, ellenkezőleg, védelmet adhat a kulturális globalizáció talmi piaci kínálatával és erőszakosságával szemben, segítheti irodalmunkat abban, hogy végre eljusson az egyetemesség világába, és ne csak az európai irodalom történetén gondolkodó Babits álmai szerint legyen elismert része ennek az irodalomnak, hanem a valóságban is.
