Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - -mire-Egy magára maradt pozsonyi polgár vallomásai
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Egy magára maradt pozsonyi polgár vallomasai Jankovics Marcell: Húsz esztendő Pozsonyban, Méry Ratio, Pozsony, 2000 Furcsa érzésekkel olvassa az ember újra Jankovics Marcell könyvét. Nem annyira annak „múlt századi” jellegére, hanem sokkal inkább időtállóságára csodálkozhat rá. Jankovics Marcell nem volt kisebbségjogi harcos. Pozsonyi lokálpatrióta volt, aki szerette nemzetét, aggódva figyelte sorsának alakulását, és a magára maradt ember esélytelenségével igyekezett menteni, ami menthető. Ugyan vezetője volt a XIX. századi múltra (alapításának éve 1874) visszatekintő pozsonyi Toldy Körnek — melynek nevét a bölcs Masaryk elnök egyik pozsonyi útja alkalmával tévesen, Arany Toldijával hozta összefüggésbe, minden bizonnyal nem kis célzatosságot sejtve abban, hogy a pozsonyi magyarok épp a cseh vitézt verő hősről nevezik el irodalmi-kulturális egyesületüket —, de magyarságvédő munkáját soha egy percig sem kísérte a más nemzetek iránti engesztelhetetlen gyűlölet vagy intolerancia. E most újra kiadott könyvének sorait nem fűti az indulat vagy a túlhevült érzelmesség éppúgy, mint egyéb nagyszerű írói munkáit sem. Nem vádiratot akart írni, hanem inkább, ahogy ő maga írta: „Tudnom kellett, hogy /.Ja magyar problémák könyvtárakat tölthetnének meg, mert a gondok melegágyát évtizedek óta sokféle kéz művelte nekünk, mert a problémák gyökere messze elágazik a honi talajba és messze idegen földbe és idegen lelkekbe /.../Ezt a sziszifuszi munkát mindig vállaltam és húsz esztendőből csak egy pár típust akarok bemutatni. /.../ Nincs e szomorú korképben egyetlen szemrehányó szó. /.../ Megnyugtatok mindenkit, aki nemzetiség és világnézet kérdésében más meggyőződést követ, mint jómagam, hogy mindenkinek becsületesen csak a színtiszta igazságot mondtam, mert jámbor hitem szerint csak egyetlen igazi propagandaeszköz létezik, az igazság.” Jankovics Marcell könyve az ország területvesztésének, de egyben egy nemzet széthullásának, lelki meghasonlott- ságának hiteles leírását is érzékletesen tárja elénk. Lehetne ezt a könyvet akár Pozsony balladájának is nevezni, mert a benne foglaltakon keresztül, egy város (az egykori magyar koronázó város) válságos sorsát ismerjük meg az impériumváltás idején apró részletekbe menően. Könyvét úgy olvassuk, hogy tudjuk azt is, a város, amelyről Jankovics oly bensőséges szeretettel ír, nincs többé. Maradékát az 1945 utáni pozsonyi „magyartalanítás”, a hontalanság négy esztendeje pusztította el végleg. Mintha tudta, érezte volna ezt maga a szerző is, mert bár sorai közül ki-kihallik a halvány reménykedés sóhaja, („A história
