Irodalmi Szemle, 2001
2001/4 - HAGYOMÁNY - Csáky Károly: Petőfi és Selmecbánya (tanulmány)
HAGYOMÁNY Csáky Károly Petőfi és Selmecbánya* Petőfi biográfiájának felvidéki vonatkozásai kapcsán különös figyelmet érdemel Selmecbánya. A költő szellemét és itteni emlékeit már a múlt század derekán is idézték, többek közt a Palócföld neves szülötte, Mikszáth Kálmán, aki szintén diákja volt a „sárgára meszelt” líceumnak. Mindenekelőtt a Petőfi-legenda Selmecen című írását érdemes elolvasnunk. Az evangélikus líceum keletkezésének ideje a reformáció kezdetére esik. Új otthonát, amelyhez 1864-ben hozzácsatolták a Kachelman család által adományozott épületet is, 1686-ban maga a hitközség vásárolta. A XIX. század elején az épület már szűknek bizonyult, azért 1826 végén úgy döntöttek, hogy azt lebontják, s helyén újat emelnek. Amikor a következő évben elkészültek az emelettel, az egyház elhatározta, hogy „az épületet 2 emeletre emeli”. Az akkori idők oktatási követelményeinek megfelelő modern épületet 1830. június 25-én avatták fel ünnepélyes keretek között.1 Petőfi Sándor tehát már az új líceumépületben folytathatta tanulmányait az 1838/39-es tanévben. Aszódról került ide a „humanisztikus tagozat” első évfolyamába, a „rhetori” osztályba. A humanisztikus tagozatban főtantárgyként tanulták a latint, a második évben pedig a görögöt is. A „rhetor”-ban Selmecbányán még olyan tantárgyakat oktattak, mint a költészettan, a római régiségek, Magyarország történelme, latin költők értelmezése, stílusgyakorlat, hittan és régi földrajz. Dolgozatomban elsősorban olyan forrásokat szeretnék bemutatni, amelyek eredetijét egy évtizede láttam a Selmecbányái Evangélikus Egyházközség Levéltárában, s melyek fénymásolatai birtokomban vannak.2 Ezenkívül szót ejtek a Petőfi tanáraival kapcsolatos véleményekről, röviden érintem a költő selmeci vonatkozású verseit és levelezését, illetve közlöm a honti Petőfikul- tusztörténet néhány adatát is. A Selmecbányái Evangélikus Egyház Levéltárában a még megmaradt dokumentumokban Petőfire vonatkozóan is fontos adatokat találunk. Az iskola egykori anyakönyvének 89. lapján, az 1838/39-es tanévre felvett diákok közt találjuk a Petrovics Sándorra vonatkozó adatokat. Petőfit kilencedikként jegyezték be az anyakönyvbe, ekképp: ,.Petrovics Alexand. 17. Ann. Aug. Conf. Hung. Kis-Kőrös. Pest. Pater Stephanus, Lanio, Szabad-Szállás — in Cumania * A Petőfi iskolái című konferencián (Pápa, 1998. június 6.) elhangzott előadás javított, átdolgozott változata.