Irodalmi Szemle, 1999
1999/9-10 - Gál Sándor: A legnagyobb törpe 2. (Történelmi kabaré)
Gál Sándor sörözni Švejk szeretett kocsmájába... Nem, nem bírom elviselni még a gondolatát sem. Egy Heydrich... Egy színgermán... WINSTON: De mi lesz a haszna, mondja, mi lesz a haszna ennek? Ma hadászatilag Prágának semmi jelentősége. Nézzen csak a térképre: hol a keleti front? Látja? Na ugye? EDUARD: De elnök úr! Én a keleti arcvonalra fütyülök. Fütyülök és fütyülök. Mert drága elnök úr, nekem a jövő a fontos. Méltóztatik ezt méltóztatni? WINSTON: Hát hogyne! Ahhoz azonban előbb a háborút kell megnyerni, tisztelt Eduardom. EDUARD: Ó, hát azt gondolja, elnök úr, hogy én azt nem vettem számba? Dehogyisnem vettem számba. Sőt nagyon is a számba vettem. Napokon át mást se tettem csak a számba vettem s majszolgattam. Mert én bízok Önben, Joszif Visszarionovicsban meg Istenben. Ezt a semmi világháborút Önök ketten — illetve hát hárman — játszva megnyerik. Én pedig visszaállítom a trianoni határokat, s a lengyelekkel konföderációt csinálok, sőt Szibéria irányában is vannak bizonyos igényeim. Ezért nem ülhetek ölbe tett kézzel... Cselekednem kell... Kell!... Kell!... Kell... Heil! WINSTON: Hát ha úgy gondolja, kedves Eduard... De mégis... Nem találja kissé kockázatosnak, csak úgy ledobni pár ártatlan fiút? A nyemcsúrok elkapják őket, s minden teketória nélkül falhoz állítják valahányat, aztán ratatata, volt merény(let), nincs merény(let). Heydrich meg a markába röhög. Tudja Eduard, ez a Heydrich nem mai fickó ám, hanem egy minden hájjal megkent vén fasiszta róka... EDUARD: Tudom. De: mégis! mégis! mégis! Nekem terveim vannak. Nagyon jó és használható terveim. Bár tudom, hogy ha a fiúk Prágába mennek és sikerül elkapniuk ezt a Heydrichet, az következményekkel jár. De a szabadság véráldozatot követel. Vegye fontolóra, excelenciás uram, hogy ennek okán megoldható a szudétanémetek teljes és gyors transzférje, de még talán a magyaroké is, ha jobban belegondolok. És majd belegondolok, rövidesen. Ezért pedig egy-két áldozat nem áldozat. S arra is gondoltam, hogy ha a Dunán felépül majdan a nagy erőmű, a Prágában elesett egyik hősről nevezzük majd el... Érti ezt, uram? S ezzel Csallóköz szívéből kitöröljük Bőst... WINSTON: Miket beszél, Eduard? Mi a fene az a Csallóköz? Tömörülés? Vagy valami párt? S mi az hogy Bős? Soha sem hallottam róla... EDUARD: Drága nagy barátom! A Csallóköz az nem párt, az magyar! WINSTON: Ugyan? EDUARD: Igen! S még mindig... WINSTON: S ez Önnek probléma? EDUARD: Ne kínozzon ilyen kérdésekkel excelenciád... Vagy nem tudja, hogy szívesebben látnám, ha a Csallóköz magyarok helyett gyomot teremne?!... Elnök úr! Az a gyanú kezd bennem ébredezni, hogy nem olvasta idevonatkozó munkáimat... WINSTON: De Eduard... EDUARD: Mert ha olvasta volna, tudnia kellene egy s mást a Csallóközről... WINSTON: Hát ahogy most hallgatom, valami rémlik 1920-ból... De akkor
