Irodalmi Szemle, 1997
1997/10 - Duba Gyula: Kisebbségi világjárás
DUBA GYULA tagolódik, összevethetetlennek látszó minőségekre és egyediségekre oszlik. A csoda abban rejlik, hogy ezen belül az ember fogalma egységes és oszthatatlan. Utazásaink egyik, talán önmagunk elől is rejtőző célja, hogy keressük és megtaláljuk az Embert! Hogy megismerjük: olyan, mint mi vagyunk? Testvér, barát vagy ellenség? Nem az értelmünk, hanem ösztöneink kérdezik, meglehet öntudatlanul, s mi csupán kíváncsiságnak érezzük. A kérdés rejtetten bennünk él. Vannak más utazók is, nézelődni, pihenni vágyó turisták. Nyájban, csoportosan járnak, néznek, ám nem látnak, csattogtatják drága fényképezőgépüket. Talán nagy népnek vagyonos fiai. Turista. Nem a mi emberünk! Aligha ismeri a sorsformáló utazások drámai ízét! Keressük az Embert, s nyelveket találunk helyette. Az idegen nyelv elrejti a lényeget előlünk. Miattuk úszunk a jelenségek felszínén. A nyelvek titkaiba jócskán belegabalyodunk. A nyelv (talán) maga az ember! Nehezen megközelíthető. Öröm és üröm forrása! Mondottuk volt, hogy a kisebbségi ember otthonosan mozog „Sonkaország” tájain. Osztraván láthatatlanul hull kihajtott inggallérjára a finom korom, a bányászokkal és vendéglősökkel megérteti magát, bár megérzik benne az idegent. A Csorba-tó partján vagy Zsolna főterén eredményesen „töri” a szlovák nyelvet, cseh szavakkal, katonakori zsákmány, keveri. Szót ért a keleti ukránokkal és ruszinokkal, bár a „vychodňárok” próbára teszik nyelvkészségét, ahogy a Kis-Kárpátokon túli „záhorákok” is, de hát azokat más sem érti, csak ők magukat. Utazgat őkelme! A lovas szekér és kerékpár, az utánfutós traktor és a fekete gőzmozdony történelmi metamorfózis áldozata lesz, közben motoros- és villanymozdonnyá, repülőgéppé változik. A Hétben pedig gyűlnek a híradások és látképek, tájak, gyárak és épületek, szövetkezetek és intézmények örökítődnek meg a riportokban. Ma is ott nyugosznak a bekötött újságévfolyamok mélyén. Akár az emlékek mélytudatában. Nem kelti őket életre senki, semmi! Elenyészően csekély azoknak a száma, akik a hasonló munkásságot feltárják, az utókor és az értékek szintjére emelik. Csak képzeljük el, mennyi híradás és utazási emlék nyugszik a világ újságjainak és folyóiratainak a mélyén, ismeretlenül, halot- tan! Évszázadok jelen ideje bekötve. Kemény táblák őrzik az elmúlt időt! Érezzük a tény rezignált szomorúságát? Minden szomorú, ami elmúlt, vele tűnt el az ifjúság. Egykori útrakelések izgalma, gépkocsik moraja és vonatok csattogása, korai kelések szürkesége és éjszakai ébrenlétek fáradtsága, idegen falvak utcái és egyszer látott vasúti restik zsivaja, kocsmák füstje és szállodák szobabelsői, távolsági autóbuszok sáros ablakai, melyeken át a táj alig látható. Mélyen elenyésznek, betemetik az újságkötegek és a közönyös idő. A kérdés azonban így is felmerül: vajon megtaláltuk-e az Embert? Utazásaink köre kitágul. Nekivágunk fél Európának. A hírhedt „függönytől” felém eső féltekének. Mindenekelőtt azonban dél felé... mint a vándormadarak. Ők is hazát keresnek, két haza között ingáznak! A természeti erőt, melyet mindenütt keresek, a Balaton szem elől vesző víztükrében találom
