Irodalmi Szemle, 1995
1995/5 - Bohár András: Élmény és egzisztencia
Bevezetés a(z újabb magyar) szépirodalomba fontosabb, mint íróként, ám az a két kötetnyi szöveg (versnek, prózának mondani őket egyaránt problematikus), amelyet magyarországi kiadó mindmáig nem jelentetett meg, csupán a párizsi Magyar Műhely — a magyar literatúrának egy teljesen új, eddig soha nem volt fejezetét indítja el. Ugyanúgy, ahogy az A- merikában élt Erdély-kortárs s már ugyancsak "halhatatlan” s ugyancsak a Magyar Műhely által propagált Bakucz József költészete. Ám ezzel már valóban új fejezetben kell foglalkoznunk, ugyanúgy, mint a Műhely alkotóiéval is, lévén hogy a Magyarország határain túl keletkezett irodalom ismertetése jelen eszmefuttatásomnak nem fér el a keretei között. Most azonban vissza a prózához. A művek bősége s az idő szűke okán valóban csak a legkiemelkedőbb írókat-műveket említhetjük, árnyékban hagyv még az olyan fontos szerzőket is, mint Hajnóczy Péter (A halál kilovagolt Perzsiábót), Bereményi Géza (Legendárium), Simonffy András (Kompország katonái), Spiró Györyg {Az X-ek), Temesi Ferenc (Por, Híd), hogy végül már csak a két, immár világhírre szert tett Péter maradjon: Nádas és Esterházy. Az Emlékiratok könyve és a Bevezetés a szépirodalomba két bámulatos monumentum. Még bámulatosabb, hogy az (irodalmilag) csodálatos 1986-os esztendőben jelent meg mindkettő, alig egy évvel a három és fél évtizedet késett Karnevál, s tíz esztendővel a Gholghelőghi után. S mindkettőt harminc-negyven körüli kortársaink követték el, miután előzetesen már mindketten letettek minimum egy-egy kisssssebb remekművet az asztalunkra: Nádas az Egy családregény végét, Esterházy pedig a Termelési regény című kisssregényi. Ami utánuk következik prózában, az már (vagy még) csaka dalék. Noha olyan művek vannak közöttük, mint Krasznahorkai László Sátántangója, Sebeők János Médiuma., Márton László Átkelés az üvegen c. műve (ez az utóbbi az egyik kritikusa szerint a magyar posztmodem utáni irodalom első jelentős tette), avagy Darvasi László szövegei. S mégsem velük végzem, hanem a költőkkel. Mert az ötvenes években született költők nemzedéke ismét fontos művekkel gazdagította líránkat. A Juhász Ferenchez hasonlatosan szóáradatba fulladt Tandori Dezső kezdeti lírája nyomán új költői nemzedék tűnt föl a láthatáron. Ide tartozik már a kissé idősebb Molnár Miklós és Székely Ákos, s ide tartozik (itt persze megint csak a magyarországiakat tárgyaljuk) Kukorelly Endre és Szkhárosi Endre, Zalán Tibor és Parti Nagy Lajos, Petőcz András és Babies Imre, hogy megint csak a legfontosabb neveket említsem. S máris jönnek utánuk a még ifjabbak, a mai húsz-harminc közöttiek, de róluk már itt valóban ne essék szó, hisz előttünk van még a Magyarország határain kívül keletkezett legújabb magyar irodalom. S mindezekről talán majd egy következő alkalommal szólunk.
