Irodalmi Szemle, 1994

1994/12 - POKSTALLER LÍVIA: Ami volt, mindörökre van (jegyzet)

Ami volt, mindörökre van

(„Gyors kis jegyzet ’’Kovács András Ferenc verseiről)

Mikor Kovács András Ferenc verseit annak idején először vettem kézbe, azt hittem, „csupán” egy számomra új, ismertetlen költői személyiséggel ismerkedem majd meg. Ám művei olvastán rá kellett jönnöm, hogy a sokszázados magyar és a sokezer éves világlíra feltámadásának vagyok tanúja.

A „más bőrébe bújás” gyakorlata nem ismeretlen a magyar irodalomban — legpa- zarabb művelője kétségkívül Weöres Sándor, aki Psychéjével önmaga második énjét teremtette meg. Kovács András Ferenc — vagy ahogy Pesten „becézik” KAF — esetében azonban kicsit másról van szó. Próteuszi alkat ő is, de úgy, hogy egyszerre jeleníti meg önmagát és a rá hatással lévő kort, költőt, művészt, életérzést. Kovács András Ferenc olyan intenzíven éli újra a régebbi korok irodalmi alkotásait, stílusait, hogy az lírai hagyományunkban példátlan. Weöres próteuszisága bizonyos mértékig korlátok közé szorított, ő csak néha tekint vissza az időben, KAF-ban viszont állandóan benne él az irodalom egyeteme, KAF állandóan benne él az irodalom egyetemében — mindent figyel, mindenre reagál, s mindent önmagán átszűrve, saját személyiségével dúsítva közvetít. Weöres Psychéje — így vagy úgy — kitalált alak, míg KAF versei szinte kivétel nélkül valóságos irodalmi művekhez és személyekhez kapcsolódnak. Ez a költészet — időtlenítve a magyar és a világirodaimat — mindent magába sűrít, permanens hullámzás az eszmék, az áramlatok, a stílusok tengerében.

Különös interpretátor Kovács, akár az előadóművész: egy időben ad hírt önmagáról s arról a rég élt művészről, aki megihlette. Kettős kódolású versei, szövegei elárulják nem titkolt célját: (át)értelmezését akarja adni mindannak, amit egyszer már leírtak. Lírájának denotátuma saját maga, saját gondalatai, érzés- és élményvilága; konnotátuma pedig a szöveg hátterében megbúvó másik líra, másik stílus, másik érzelem és gondolatiság. Termékeny összhatást eredményez ez a kettősség, szinte a korlátlan lehetőségek tárházát nyitja meg a költő és olvasója előtt.

Néha költőnk lenyűgöző játékossággal utánoz, görbe tükröt tart a kiszemelt művész elé, kedvesen ironizál — bár kétségkívül kevesebb szarkazmussal, mint annak idején Karinthy. Könnyedén váltja a verstechnikát, alaposan ismeri a verselési módokat, s formaváltozatosságában is elsősorban a játékos kedv csillog. Antik strófaszerkezeteivel ámulatba ejti a versértő olvasót. (A Költözködés — Horátz után szabadon című versében például a második aszklepiadészi strófát használja, mely a magyar költészetben sem annyira gyakori, mint ahogy gondolnánk. De alkot disztichonban és Balassi-strófában is.)

Kovács András Ferenc költészete persze távolról sem egyszerű költői játék, nem alakváltoztató bújócska. Olykor ugyan csak egy gondolat ihleti meg, egyetlen versí>n¥VT41 f 1?» Y íf/f A