Irodalmi Szemle, 1993
1993/3 - KONTEXTUS - LANSTYÁK ISTVÁN: Nyelvművelésünk vétségei és kétségei
Nyelvművelésünk vétségei és kétségei lönbség csak az, hogy nálunk ez irányú tevékenységük — az eltérő társadalmi körülmények miatt — sokkal kevésbé jár sikerrel, mint a határ túlsó oldalán. Pedagógusaink ilyen magatartásán nemigen csodálkozhatunk. Nemcsak azért, mert a főiskoláról, egyetemről is ilyen szemléletet hoznak magukkal. Hanem azért sem, mert a a tankönyveket is a változatok iránti teljes érzéketlenséget mutató felfogás hatja át. Érdemes itt idézni a középiskolákban használt harmadikos magyar nyelvi tankönyv egyik feladatát: "Léteznek nyelvünkben a következő igealakok? Mondjátok őket helyesen!" mosakodnak, játszadoznak, alhatnák, híznák, aggódnák" Aligha lehet kétséges, hogy mind a tankönyvszerzők, mind a tanárok a "nem" választ tartják helyesnek; vagyis a nyelvjárások jó részében , valamint a pongyolább köznyelvben széltében használt' formákat még a magyar nyelvből is kitagadják! Aligha lehet pozitív hatással a kisebbségi diákok nemzettudatára, ha azt tanítják nekik, hogyjíz ő beszédük tele van olyan elemmel, amelyek a magyarban "nem léteznek". Csak az érdekesség kedvéért említjük meg, hogy Szabómihály Gizellával végzett kutatásunk során a somorjai magyar gimnázium diákjainak 19,50%-a, a királyhelmeci gimnázium részeként működő magyar osztályok tanulóinak 30,89%-a a kontrollcsoportként kiválasztott csornai gimnázium diákjainak 17,41%-a, a tokaji gimnázium diákjainak 12,41%-a használta a — magyarban állítólag nem létező — tudnák alakot, nem is beszélve a somorjai szlovák gimnázium, ill. a királyhelmeci gimnázium szlovák osztályainak magyarul is tudó diákjairól, akiknél ez az arány 67,27%, ill, 62,44% volt (1. még Lanstyák 1992b:43). (Folytatás következik) * Kazimímé P. Mária — Morvay Gábor — Tamás Éva: Magyar nyelv a gimnázium, a szakközépiskolák és 11 négyéves szakmunkásképző intézetek 3. osztálya számára.' Szlovák Pedagógiai Kiadó, Pozsony 1986; 20. o. ** A Magyar Nyelvjárások Atlasza egyik címszava (798. sz.) az (ikesen ragozott alanyi ragozású) innám alak volt, melynek leggyakoribb köznyelvi változata ma már az innék. Ennek "nákozó" — a magyarban tankönyvünk szerint nem létező — innák változatát találjuk a szlovákiai magyar nyelvterületnek szinte az egészén: a Felső-Csallóközben, a Mátyusföldön, a Zoboralján, a Garam és az Ipoly alsó folyása mentén, Gömörben, Kassa vidékén, a Bodrogközben vagy kizárólagos alakként, vagy az innék alakkal váltakozva. Az innák továbbá főalak szinte minden dunántúli kutatóponton, valamint a Duna—Tisza közének nyugati, északi és déli részén, s ez jellemző a délvidéki kutatópontokra is. *** Kovalovszky Miklós szerint "a nyelvjárásokban és a pongyola köznyelvben általánossá lett az illeszkedett hangrendű (én) kapnák, várnák, volnák, hídnak stb. alak" (1977:108). L. még Laczkó 1990. **** Tény, hogy az imák, a mosakodnak stb. fonnák nem részei a választékos magyar köznyelvnek. Részei viszont számtalan más magyar nyelvváltozatnak, pl. nyelvjárásoknak vagy a pongyolább köznyelv különféle változatainak, ennélfogva természetesen részei a magyar nyelvnek.
