Irodalmi Szemle, 1992

1992/5 - ZEMÁN LÁSZLÓ: Könyvekről

Könyvekről

szótagszáma más variánsokban is összeállhat (1. Rákos, P.: Rhytm and Metre in Hungarian Verse. Acta Universitatis Carolinae. Philologica, Monographia XI, Praha 1966, 55 és kk., 88 és másutt).

A szerző tollából származó szemléltető verseket értékelve, ezeket mint a szándék és a módszer exponálását fogjuk fel úgy, hogy egy téma, képszerkezet, szókincs és grammatikai felépítés viszonylagos megtartása mellett megkísérli az átkapcsolást egy másik ritmikai formára, amiből kitűnne, mit adhat ez hozzá az előbbiekhez. Kivihetetlensége ellenére, mivel a vers mint forma nem pusztán hozzáadás, a kötetnek a vers jelentéstanáról, szerepéről szóló érvelését, miszerint a forma bizonyos téma, hangulat megszólaltatására, aláfestésére többé vagy kevésbé lehet alkalmas (vesd össze az anapesztus számbavételénél — 48.1. és kk.), e költemények alátámasztják.

Az anyag rendszeres tárgyalását természetesen megtaláljuk az ismert magyar verstanokban (Szepes, E., Szerdahelyi, I., 1981; Szepes, E., 1991), ezenkívül azonban egy újabb szlovák feldolgozásról se feledkezzünk meg

— Okál, M.: Antická metrika a prekladanie gréckej a latinskej poézie do slovenčiny (Slovenský spisovateľ, Bratislava 1990, 219. 1.). A tárgykör valamennyi vonatkozását felölelő, a forrásokra kitérő, azokat adatoló s gazdag szemelvény- és példaanyagra támaszkodó kötetnek bevezető, általános részét (7—81) már tömörsége és áttekinthetősége révén is a latin poézist eredetiben olvasó érdeklődők számára Koncsol László könyvének alkalmas kiegészítéseként-megtoldásaként ajánlhatjuk. Az alapfogalmak nevezéktanára nézve, a félreértés elkerülése végett kell elöljáróban felhoznunk, hogy míg a magyar metrikában az erős íz téves, ráértett arszisz jelölése a megszokott (vö. Gáldi, L.: Ismerjük meg a versformákat. Gondolat, Bp. 1961,19, 201), a szlovák és a cseh szakirodalom erre az eredeti theszisz terminust használja (Okál, i.m. 8). A funkcionális jellemzés a kötetben az osztályozó-leíró tárgyalásmód szerves eleme, idézi a versforma szubsztanciális tulajdonságait (mint amilyen a daktilus vagy az anapesztus alkalmassága gyors mozgás, menetelés vagy erős indulatok és érzelmek kifejezésére, vö. 53., 56., 57. L), s nyilván ezektől sem függetlenül a tematikainak-tartalminak kijelölését-megkülönböztetését a hagyományban kialakuló normaként szolgáló hazzárendelést (lásd a paiónok és a krétikus kötődését nemcsak egyfajta tánclépéshez, hanem a nyomatékos kérés, az öröm, felajzottság vagy a támadó jelleg kinyilvánításához is [58. 1.1; az Ütemezőben e vonatkozásban egyebek közt rávezető a negyedik paión „belső természetéről” és megfeleléseiről szóló kifejtés Beethoven zenéjében [77., 79.1.1).

A könyv másik része (85—199) előbb utalásszerűén említi az antik formák megjelenését a hazai latin humanizmus szakaszában, hivatkozással Pannoniusra, a bártfai rektorra — Ecchiusra, Koppayra, Zsámbokyra és másokra; a szerző kiemeli a körmöcbányai-selmecbányai Paulus Rubigallus, a gyulai-eperjesi Torda Zsigmond, Martinus Rakoczius-Rakovský és Georgi-