Irodalmi Szemle, 1992
1992/9 - LIBRESSZÓ
UBRESSZÓ A. Szabó László: Az olimpiai játékok idején olvastam Kraszna- horkai László új könyvét, s véleményalkotásom során óhatatlanul is sportbeli hasonlatok tolakodnak az előttem fekvő papírlapra. Ez a nagyfokú empátiával megáldott, már pályája kezdetén kiforrott stílusú író ugyanis egyfajta összetett versenyág, valamiféle többtusa vé- gigküzdésére szánja magát legutóbbi regényében, mely nyugodtan nevezhető nyolc összefüggő novella füzérének, hiszen egyes részei kü- lön-külön is megállják helyüket, s ráadásul kettő közülük egy-egy sze- málynek dedikált, ami önállóságukat még inkább hatványozza. Az első (és egyben talán legfontosabb) tusában a lét és idő kérdését veszi célba az író, és mint korábbi műveiben, azt ezúttal is tökéletesen telibe találja. Önnön létét és idejét ezalatt egy kínai utazással „múlatja”, amely során kiváló leírókészségének köszönhetően társául szegődhetünk, mellette ülhetünk a robogó vonatban, végigkísérhetjük városnéző kőrútjain. Kelet-Ázsiában egyben arra is lehetősége nyílik, hogy a megismerés végtelen folyamatában újabb labirintusokat barangoljon be, mert érzi, szüksége van rá, hogy ott számtalan eddig ismeretlen jelentést fejtsen fel. Rájön viszont arra, hogy sokszor valójában nem is az Ismeretlennel, hanem a Megérthetetlen- nel áll szemben. A dolgok hiába folynak a megszokott rendben, a történet nem mindig kedzdődik el, pontosabban mielőtt elkezdődne, már be is fejeződik, és miután véget ért, semmi más nem léphet a helyébe. Ördögi kör ez, a dolgok vége összeér az elejével, közben azt sugallja, hogy csak az egyetemesség lényeges, csak a nagybetűs IDŐ fontos, az egyéni lét és a belső idő háttérbe szorul, végül mégis a sajátosan egyéni döbbent rá bennünket a lét és az idő, e két különös szubsztancia ellentétes természetére, ellentmondásos voltára és kapcsolatára. Az események így tehát csupán bekövetkeznek, de nem egymást szülik, hanem egymás után születnek. Krasznahorkai is úgy látja, hogy nem képes egymásra írni ezeket az eseményeket, ezért „rnindösz- sze” egymás után írja őket. Ezt viszont nagyszerűen teszi. Nehéz terhet vesz a vállára, azonban megbirkózik vele. Történetei nem hagyományosak, inkább belső történések, a kiszolgáltatott és tehetetlen emberi lélek rezdüléseit közvetítik, amelyek mellett a külső cselekmény elhomályosul. Azt hirdetik, hogy rabok vagyunk mindnyájan, egy helyzet, egy esemény, egy érzés, egy ember, netán önmagunk foglyai, lelki béklyó nehezíti életünket, de esélyünk van arra, hogy mi legyünk a kegyelem elnyerésére kiválasztottak, s ez a remény végigkísér bennünket utunkon. Persze az is megtörténhet velünk, ami a szerzőnek jut osztályrészül — Urgá- ból fogolyként szabadul. Az elmulasztott lehetőségek emésztik leginkább, s amitől menekülni próbál, ahhoz kerül egyre inkább közelebb. Krasznahorkai különös atmoszférát teremtő, misztikus hangulatot sugárzó mondatóriásai ritmikusak, szokatlan hosszúságuk ellenére is pontosan megszerkeszttek, belső feszültségük állandó izgalomban tartja az olvasót. Hosszú távot fut be egy-egy gondolat kifejtésénél, még