Irodalmi Szemle, 1991
1991/8 - Péter László: Juhász Gyula Szakolcán
Péter László zetében föloldódott életuntsága, „fölolvadt és fölengedett bennem minden kínos és keserves gyötrelem“. „Élni fogok - ujjongott benne egy láthatatlan erő, amely eddig bénán és némán vergődött a nyomorúságos és kicsinyes viszonyok hínárjában.“ A regény szerint sorsába beletörődve visszatért Szakolcára. A valóságban előbb még hazament szülővárosába, hiszen közeledett már a húsvéti szünet, s noha eredetileg nem készült e néhány napért a hosszú utazársa, most mégis hazament Szegedre. Otthon mozgalmat indítottak barátai, hogy a minisztérium helyezze Juhász Gyulát szülővárosába, s a költő úgy gondolta, személyes jelenlétével új ösztönzést adhat az el-elkallódó kezdeményezésnek. Csak bő egy év múlva lett foganatja... Egy másik „szökésének“ csupán Resch Aurél emlékezetében maradt nyoma. Ekkor az igazgató telefonált Pozsonyba a főigazgatónak, és a szintén jóindulatú Albrecht János már várta a költőt a vasútállomáson. Hazavitte a lakására, vele ebédelt, s este föltette a visszainduló szakolcai vonatra. Juhász máskor is ellátogatott Pozsonyba. 1912. október 27-én a Toldy Kör estjén fölolvasott verseiből. Ekkor néhány baráti ismeretségre is alkalma nyílott. Két fiatal pozsonyi írónak pályakezdésében, mint később József Attiláéban is, Juhász Gyula ösztönzésének, bátorításának jelentős szerep jutott. A Paál Balázs írói néven jelentkező Feigler Frigyes és az ifjú Reményi József sokat köszönhetett a már országos tekintélyű Juhásznak. Reményinek 1913 húsvétjára megjelent novelláskötetéhez Juhász előszót írt Őszinte szavak egy őszinte könyv elé címmel. „Fiatal író kopogtat és kér bebocsátást a magyar irodalomba, s én vagyok az, aki befelé tessékelem“ - kezdte Reményi bemutatását, és figyelmet, érdeklődést kért az ifjú elbeszélő számára az olvasó közönség kicsiny táborától. A későbbi clevelandi egyetemi tanár, Reményi József 1938-ban megvallotta: „Juhász Gyula sokat jelentett lelki életemben; ha nem írta volna meg Éjféli emberek című novellás kötetem biztató előszavát, aligha maradtam volna meg magyar írónak a sokfelé tépő amerikai keretek közepette.“ Személyesen csak 1913 februárjában ismerkedett meg Juhász és Reményi. Ekkori pozsonyi látogatásakor találkozott a Szegedről ismert színésznővel. Várnai Jankával, ifjúkori barátjának, Eisner Manónak ideáljával. 1912 őszén kezdett levelezni a magyar írók német tolmácsolójával, Stefan I. Kleinnel. A Bécsben élő író gyakran hazalátogatott szüleihez Holicsra, és időnként hosszabb időt töltött Pozsonyban is. Lehet, hogy fölkereste Juhászt Szakolcán, de annak írásos nyoma is van, hogy Juhász meglátogatta Kleint Holicson. Holicsi porcelánok című beszámolója ugyan hónapokkal később jelent meg a Szeged és Vidékében, de az élmény frissessége, a benyomások erőssége még érződik az íráson. Klein közvetítésével került kapcsolatba a szakolcai költő a bécsi Burgtheater költő igazgatójával, Anton Wildgansszal, akinek egyetlen nőhöz, Eadhoz írott szonettgyűjteményében Juhász a maga Anna-élményének párhuzamát találta meg. írt is az osztrák költő verseskötetéről, sőt Wildgans egyik versét (Utolsó szonett Eadhoz) át is ültette magyarra. Akárha Anna-verset olvasnánk:
