Irodalmi Szemle, 1991
1991/7 - Csanda Gábor: A barbarizmus folytonossága (tanulmány)
Csanda Gábor szomorúságát juttatja eszembe. A két jegyzet egyébként ezt közli: „a középütt kihagyott rész változata A vádlott megszólalván olvasható", illetve: „a középütt kihagyott rész olyan gondolatokat tartalmaz, amilyenek A vádlott megszólal című írásban olvashatók". Akasszanak fel, ha értem! Hogy hol mindenütt olvasható (és hol mindenütt nem) A vádlott megszólal, nem tartom fontosnak felsorolni. Arról viszont, hogy a két jegyzet milyen árnyaltan tudatja, hogy a kihagyott rész közölhetetlen, illetve, hogy a válogató közölhetetlennek tartotta, ismét meg lehetne ereszteni egy írást. A jegyzetekhez szóló bevezetőben ezt olvasom: „zárójelbe tett pontokkal jelöljük (...) a néhol szükséges kihagyásokat". ímé, a hallgatás évei! A Fábry-levél kiollózott, megtagadott, hosszú évekre meg nem írttá szentesített része, úgy vélem, nem kíván magyarázatot (Hogy mi mindent gyilkoltak meg ezzel, nem kell részleteznem" - írja benne Fábry.), a győzőkről pedig nincs mit mondanom. A barbarizmus folytonossága, a kimondhatatlanul bennmaradt, bennrekedt szó - ezzel szemben az üzenet az 1942 tavaszán íródott Palackposta sorait idézi fel bennem: „A hajótörött tengerén a dugaszolt zöld üveg, a palackposta - süllyedő világ üzenete: menteni, átmenteni, elmondani, megismételni azt, amiért érdemes volt élni, felmutatni a bűnjellé avatott szöveget, melyet, íme, barbár csizmaléptekkel kell tapodni, hogy híre, üzenete, emléke se maradjon a szellem féltő, leleplező, tiltakozó, ágáló emberének, aki most a remény utolsó játékszerébe kapaszkodik, hogy süllyedve, elfulladva is tanúságot tehessen: így volt és nem másképp! (...) A torokban rekedt szónál nincs nagyobb tehetetlenség. Ólomsúly ez, lábkölönc, mely menthetetlenül a víz fenekére húzza a fuldoklót. A szó zsarnokai jól tudták ezt." Olvasatomban ennyi Fábry Zoltán üzenete („Ha az ár elvonul és a szennyes habok kivetik valahová a palackot, dugaszoljátok ki üzenő értelmét..."). Üzenet, melyet a csehszlovákiai magyar irodalom szakavatottjai, a szó zsarnokai olvastak, majd ugyanők gyűrködtek vissza palackjába, hogy azt jól bedugaszolván visszavessék - húsz, negyven, hetven évre. A Fábry-levelet olvasom („Ezt a percet, ezt a hangot megérni: ezért kell élni és ezért kell kiegyenesedni.“), A vádlott megszólalt olvasom („... csak még egyszer! Csak még egyszer felemelt fejjel járni!"), s a válogató jegyzete jut eszembe: „a középütt kihagyott rész..." Ott volt olvasható, ahol A vádlott megszólal - sehol. , Jártok-e már felemelt fejjel?" - írja Fábry A vádlott megszólalban ugyanabban az évben, szinte napra ugyanakkor, amikor a Földesnek címzett levelet. A középütt kihagyott rész (és a többi kihagyott rész) így (így is) korrespondeál A vádlott megszólal\a\, a Fábry-üzenettel, s még sok minden mással, ami ismét a „hang legyünk“-et, a „változtató jeladás“-t sürgeti. S nemcsak irodalomkritikánk részéről. Az első bekezdésbeli négy mondat nem ma született. Nem is én írtam. Tőzsér Árpád írta 1970-ben, akkor azonban nem jelenhetett meg. Štos, 1946. febr. 9.
