Irodalmi Szemle, 1988
1988/1 - FIGYELŐ - Liszka József: Útkereső néprajztudomány
FIGYELŐ 81 képződmények fonódhatnak! Ugyanígy érdemes lenne feltárni azt is, hogy mikor, hol, milyen alkalomból fényképeztették le magukat a falusi emberek először, ill. milyen ünnepi alkalmakat tartottak fontosnak fényképésszel is megörökittetni. Ennek keretében foglalkozni lehetne a vándorfotográfusok szerepkörével, hiszen ezek — a sok más vándoralakhoz hasonlóan — szolgáltatásaik mellett bizonyos szempontból összekötő kapcsot jelentettek falvak, tájegységek, népek között. Híreket hoztak és vittek; ezzel közvetve hozzájárultak a népi kultúra alakulásához, új ismeretek átvételéhez is. Fel lehetne tárni, hogy milyen sűrűn bukkant föl egy-egy faluban ez a vándoralak, honnan járt, milyen körzetet látott el szolgáltatásaival stb. Ugyancsak lényeges lenne a régi képeslapok számba vétele és néprajzi, helytörténeti feldolgozása. [A közelmúltban jelent meg a Kriterion kiadó gondozásában Erős László Képeslapok könyve c. összefoglalása, amely a problémakört nem néprajzi szempontból összegezi ugyan, de áttekintése jó útbaigazító lehet az etnográfus számára is. (Bukarest, 1985)]. Vidékeinken legkésőbb a két világháború között szinte minden valamire való település néhány részletéről készült képeslap. Ezekből a felvételekből gyakran olyan fontos településszerkezeti, ill. építészeti adatok is kiolvashatók, amelyekhez más forrásokból bajosan juthatnánk hozzá. Továbbgondolásra, ill. kiegészítésre érdemesek Szilágyi sorai a régi vidéki újságok, hírlapok néprajzi forrásértékéről. Dolgozatában elsősorban a szekszárdi, kisebb mértékben a gyulai és ceglédi hírlapok századforduló környéki évfolyamainak áttanulmányozásából szerzett tapasztalatait vetette papírra. E néhány vidéki publikációs fórum anyaga alapján óvatos általánosításokat is megkockáztat ugyan, de hangsúlyozza, hogy szükség lenne mindezt összevetni más vidékek hasonló sajtó- orgánumaival. Alábbi megjegyzéseimet főleg az Érsekújvár és Vidéke, valamint a Somorján megjelenő Csallóközi Hírlap alapján, részben pedig az Érsek-Újvár és Magyar Vidékből és a Prágai Magyar Hírlapból szerzett tapasztalataim alapján fogalmazom meg. Szilágyi Miklós a századelő vidéki hírlapjainak két néprajzilag hasznosítható „forráscsoportját” különbözteti meg. Az elsőbe azokat az írásokat sorolja, amelyek egy-egy „népművészetéről elhíresült” vidék népi kul órájával foglalkoznak, tehát eleve néprajzi érdeklődésből fogantak. A második csoportot a különféle, néprajzilag kiaknázható hírek, rendőrségi jelentések, hirdetések stb. képezik. Véleményem szerint sokkal erőteljesebb választóvonal húzandó a két csoport közé, mint azt Szilágyi tette. Olyannyira, hogy az első csoportot nem is tárgyalnám a kevéssé felhasznált, föl sem fedezett forrás- csoportok kategóriájában. Igaz, hogy bizonyos fokú tájékozatlanság (megfelelő bibliográfia hiánya), de még inkább egy sajnálatos, ám létező szakmai gőg miatt ezeket az írásokat kevésbé szokták felhasználni, idézni a szerzők; de lényegében akkor is a néprajzi kutatástörténet témakörébe tartoznak (tudatos néprajzi érdeklődés nyomán, gyakran igen jeles etnográfusok tollából származnak!) és egy kategóriát alkotnak a szaklapokban megjelent tanulmányokkal. Helyesen mutat rá Szilágyi, hogy ezen írások forrásértékének, szavahihetőségének a megállapításánál nem a megjelenés helye, hanem a szerző személye a döntő. Ilyen cikkeket, tárcákat a két világháború között nálunk az említett vidéki lapokban Thain János, Manga János, Khín Antal stb. publikált. Utóbbi például a csallóközi legényavatásról szóló cikkét kis változtatásokkal közzétette az Ethnographiában (1932, 19—24.), valamint a Somorja és Vidéke (1933. XI. 18.; 5.) és a Csallóközi Hírlap (1933. XII. 3.; 1—2.) c. helyi lapokban. Miért lennének hát értéktelenebbek (legfeljebb bizonyos helyeken nehezebben hozzáférhetőek!) a vidéki lapokban megjelent változatok ...? Sokkal izgalmasabbak, s valóban csak igen töredékesen kiaknázott forráscsoportot képeznek a korabeli lapok szenzáció- hajhász (rém)hírei, tudósításai, reklám- és apróhirdetései. Az előbbiek csoportjába tartoznak azok a Csallóközi Hírlapban egy időben szinte hetente megjelent „vizihul- lákról” szóló hírek, amelyekről egy alapos szövegelemzés minden bizonnyal bizonyos folklorizálódási tendenciákat is megállapíthatna (csak zárójelben jegyzem meg, hogy ugyanígy érdemes volna egyszer megvizsgálni a mai Oj Szó hirdetésrovatában az egyes köszöntők és megemlékezések szövegeit. Néhány alaptípus variálódá- sát figyelhetnők meg rajtuk, s esetleg más törvényszerűségekre, népesedéstörténeti tendenciákra is fényt deríthetnénk). Ugyancsak gyakoriak az olyan hírek, amelyek bizonyos negatív jelenségeket ostoroznak, ill. bűntényekről adnak számot.
