Irodalmi Szemle, 1988
1988/1 - BESZÉLŐ MÚLT - Tok Béla: A komáromi Jókai Egyesület (1912—1945) II.
65 10. A Jókai Egyesület és a néprajzi kutatás < Az 1930-as évek második felében a szlovákiai magyarság körében már erős volt az elhatározás a népi eredetű eszközök, tárgyak és egyéb ^ emlékek összegyűjtésére. Az ennek jelentőségét hangsúlyozók egyi- kének tcllából a következőket olvashatjuk: „...Más az a magyar, aki a népi kultúra szépségeit szereti és őrzi, és megint más, aki eze- két már semmibe veszi. E két milyenséggel más lelkiség is jár. Az |— egyik fajmegtartó, a másik idegen hatásoknak megnyitott, s azoktól veszélyeztetett, felszívható lelkiség. A falu tudatába kell, hogy beleneveljük a népművészet megbecsülését, szeretetét s a hozzá való ragaszkodást. Amit a falutól kapunk, vissza kell neki adnunk, s kitartó, lassú nevelő munkával visszatéríteni őket az idegen móditól a magunkéhoz ... Tudatosítani kell a népművészeti értékeket a faluban, hogy mint fajmegtartó s kifelé vetítő erőt, s a felszívódás elleni védelmet tekintsék.”*6 A Jókai Egyesület a néprajzi részleg fejlesztése érdekében 1936- ban kezdte meg a csallóközi ősfoglalkozásokra vonatkozó emlékek gyűjtését. Munkatársai érintkezésbe léptek a csallóközi halászat akkori kiváló ismerőjével, Khín Antal tanárral és etnográfussal, aki a somorjai (Šamorín) akkori Csallóközi Múzeum igazgatójaként végezte a halászemlékek gyűjtését. Elkészítették különféle hálók hasonmását vagy kicsinyített formáját, és egy halászcsónakot teljes felszereléssel, miniatűr kivitelben. A kis halászcsónak a mögéje kapcsolt bárkával, a halfogó, halhordó és halmérő szák, a büszke, a fentő, a fiketőháló stb. a néprajzi szobába kerülve érdekes újdonságai lettek a komáromi múzeumnak. Az egyesület múzeuma az utolsó pillanatban érezte át hivatásának legigazibb voltát, amikor elhatározta, hogy párját ritkító régészeti és római kori gyűjteménye mellé összegyűjti a szlovákiai magyar népi kultúrát legjobban jellemző népi hangszereket.47 Ekkor került a gyűjteménybe a ma is meglevő tekerőlant vagy nyenyere nevű népi hangszer is.48 A gyűjtemény két dudával is gazdagodott. Tőzsér Ferenc, akkor 59 éves lukanyényei (Nenince) juhász remek dudáját Szom- bathy Viktor vette meg, aki ezekről az évekről egyebek közt a következőket írta: „... Én magam szerettem volna egy délszlovenszkói néprajzi gyűjteményt összeszedni, és a múzeum magyar néprajzi jellegét kidomborítani. A hatóságok éppen erre nem adtak semmit, mert ez a törekvés nem az érdekükben állt.”49 Manga Jánost, a komáromi múzeum néprajzi gyűjteményének akkori őrét a budapesti Néprajzi Múzeum is megbízta a népi dallamok és népi hangszerek gyűjtésével. A később híressé vált néprajzkutató nagy ambícióval fogott hozzá a feladathoz. Kutatásainak eredményeit a hírlapi közléseken kívül 1939-ben egy nagyobb tanulmányban ismertette.50 11. A Júkai Egyesület könyvtára az 1930 as években A múzeum átrendezése, a régészeti kutatás és a néprajzi gyűjtés mellett a Kultúrpalotában elhelyezett könyvtárakra is nagy gondot fordítottak. Az egyesületi könyvtárat Alapy Gyula kezelte, és részben bibliográfiailag is feldolgozta. Az egyesület kezelésében levő, illetve az abban maradt könyvtárak állománya az 1930-as években már megközelítette a 40 000 darabot. Az 1926 után már inkább csak a tudományos kutatást szolgáló könyvtár néhány nagyobb szerzeményhez jutott az 1930-as években. a> >» O' Lil (1912—1945) II.
