Irodalmi Szemle, 1988
1988/6 - BESZÉLŐ MÜLT - Csáky Károly: Rejtekező képek nyomában
BESZÉLŐ MOLT 621 Kubányi Lajos Szlovákiában található képeinek jegyzéke A jegyzékben azon képek szerepelnek, melyek Szlovákia templomaiban, múzeumaiban és galériáiban találhatók. Kubányi szlovákiai oltárképei a Praznovszky Mihály által összeállított jegyzékben is jel vannak tüntetve. Legtöbbjükről színes dia-, illetve fekete- jehér fényképjelvétel készült. A portrékról szintén készültek fényképfelvételek. Nagyrészük az egykori Honti Múzeumból került Selmecbányára. Ezek Praznovszky Mihály jegyzékében nem szerepelnek. A Nógrádi Galériában Losoncon 1986-ban olyan Kubányi-képeket is bemutattak, melyek egykor nem tartoztak a Honti Múzeum gyűjteményébe, s így ma nem is Selmecbányán találhatók. Ezeket szintén felvettük a jegyzékbe. Egy olyan festményt is felvettünk a jegyzékbe, melynek hollétéről eddig nem tudtunk, ám a korabeli sajtó arról tudósít, hogy valamikor ez is Hont megyébe került. Az 1902-es múzeumi katalógus alapján helyenként az ajándékozók nevét is feltüntetjük, illetve jelezzük, milyen forrásmunka alapján festette az adott képet Kubányi. Rövidítések: BB Banská Bystrica (Besztercebánya) B. HMo. Borovszky: Hont vármegye monográfiája BŠ Banská Štiavnica (Selmecbánya) é. n. év nélkül HM Honti Múzeum HL Honti Lapok Hvm. aj. Hont vármegye ajándéka ltsz. Leltári szám NM Novohradské múzeum (Nógrádi Múzeum) Nn. Név nélkül (Kubányi nevének feltüntetése nélkül) OVM Okresné vlastivedné múzeum (Járási Honismereti Múzeum) P. KLf j. Praznovszky: Kubányi Lajos festményeinek jegyzéke SBM Slovenské banské múzeum (Szlovák Bányászati Múzeum) Sg Stredoslovenská galéria (Közép-szlovákiai Képtár) 1. Pongrácz Lajos arcképe, 1900, 53X68, HM — ltsz. 284., SBM — BŠ. 2. Palásthy Pál arcképe, 1900, 53X69, HM — ltsz. 281., SBM — BŠ. 3. Balassa Bálint gr. arcképe, 1900, 27,5X25,5, HM — ltsz. 147., SBM — BŠ (Festve egykori rézmetszet után). 4. Ipolyi Arnold arcképe, 1902, 50X65, HM — ltsz. 359., HL — 1902. V. 22. (VIII./21.), SBM — BŠ. 5. Lambert, a bozóki prépostság alapítójának arcképe, 1902, 87X71, HM — ltsz. 460., HL — 1902. V. 22., SBM — BŠ. 6. Zsófia, Lambert gr. neje, szt. László király nővérének arcképe, 1902, 87X71, HM — ltsz. 462., HL — 1902. V. 22. 7. Miklós, Lambert fiának arcképe, 1902, 86X70, HM — ltsz. 464., HL — 1902. V. 22., SBM — BŠ. 8. Koháry István arcképe, 1899, 96X79, HM — ltsz. 143., HL — 1899. III. 30. (V/13.), SBM — BŠ (Festve egykori rézmetszet után). 9. Pálffy Miklós arcképe, 1902, 97X78, HM — ltsz. 272., SBM — BŠ (Festve egykori rézmetszet után). 10. Fáncsy Pál arcképe, 1902, 50X65, HM — ltsz. 355., HL — 1902. V. 22., SBM — BŠ. 11. Fáncsy Pálné arcképe, 1902, 86X71, HM — ltsz. 356., HL — 1902. V. 22., SBM — BŠ. 12. Ipolyi Gáspár esztergomi prépost-kanonok, honti főesperes arcképe, 1902, HM — ltsz. 115., HL — 1902. V. 22., SBM — BŠ (Másolva az esztergomi főkáptalani könyvtár festménye után).