Irodalmi Szemle, 1988

1988/6 - BESZÉLŐ MÜLT - Csáky Károly: Rejtekező képek nyomában

612 BESZÉLŐ MOLT Csáky Károly Rejtekező képek ■■■■■HaiB nyomában A rr egykori Honti Múzeum 1902-ben megjelent katalógusát lapozgatva bukkantam először Kubányi Lajos nevére. Az intézménynek már a század első évei­ben csaknem nyolcvan olajfestménye volt. Márffy Ödönön és Vastagh Györgyön kívül Kubányit is szerzőként jegyezte a kataló­gus. Tizenhat festménynél olvashatjuk a nevét, ami persze nem jelenti azt, hogy Kubányinak mindössze ennyi képe került a múzeumba. Annál inkább nem, mivel a katalógus sok festmény szerzőjét nem tün­tette fel. Régebbi írásomban, melyben az ipoly- sági múzeum anyagát ismertettem1, nem foglalkoztam részletesebben Kubányi La­jossal. Az igazat megvallva, akkor magam se tudtam sokat a festőről. Nem csoda, hisz talán sosem írtak róla hazai magyar lapjainkban, s nem emlegették őt szülő­földjén sem. A Nógrád megyei Múzeumok 1984-es Év­könyvében Praznovszky Mihály publikált terjedelmes tanulmányt2 a „megye egyik jellegzetes és különleges alakjáról”, Kubá­nyi Lajosról. Ebben említi a szerző, hogy „a családi visszaemlékezések szerint mint­egy 800 képet alkotott” Kubányi, s ezek „zömmel a nógrádi kastélyok-kúriák falait ékesítették”3. Nos, közülük a Praznovszky által készített jegyzékben százötvenhattal találkozhatunk. A valamikor a Honti Mú­zeumban őrzött, ma pedig Selmecbányán rejtekező olajfestményekről tehát a szerző a leltár készítésekor nem tudott. Hírt sze­rezve róluk könyvemből4, levélben kért a fiatal kutató, tárnám fel előtte a képek pontos biográfiáját. Mielőtt a festmények, illetve az azok története utáni izgalmas nyomozásról szólnánk, hadd mondjuk el, ki is valójában ez a festő, aki „halála után szinte teljesen kiesett a köztudatból”. „A századvégi Nógrád megye jellegzetes és különleges alakja volt, ő, aki — leg­alábbis Mikszáth görbe országában — va­lóságos nevezetességnek számított; a me­gye művésze volt” — írja róla Praznovszky Mihály.5 1855. május 5-én született Nógrád kis községében, Alsóesztergályon, ahol apja evangélikus lelkész volt. Lajos Selmecbá­nyán és Pozsonyban végezte tanulmányait. A középiskola befejezése után gyógysze­résznek készült, majd félbeszakítva pályá­ját, 1881-től öt évig festészetet tanult a müncheni akadémián. E néhány éves kité­rő után szülőfalujában telepedett le, s ott is élt haláláig, 1912. május 5-ig. Sírja a község régi temetőjében van, igen elha­nyagolt állapotban. Kubányi Lajos emléke és alsóesztergályi sírhelye mindenképp na­gyobb tiszteletet érdemelne. Kubányi nem volt szegény festő. Mint a megye jól ismert művésze, állandóan ka­pott megrendelést. De megvásárolták a népszerű és közismert mester képeit az országos tárlatokon is. A zsánerfestészet tehetséges képviselője volt, bár — amint azt Praznovszky Mihály megállapítja — „Ha a magyar művészettörténet egészében nézzük művészetét, akkor azon kismeste­rek közé kell sorolnunk, akik egy adott kor közvetlen igényeihez igazodva alkot­tak, s akiknek tehetségét behatárolta és sok esetben el is fojtotta maga a befolyáso­ló környezet”.6 Élte hát Alsóesztergályon a maga vidéki, „művészhez illő bohém életét”. Kártyázga- tott, bálozott, lovagolt és vadászott, no meg festett rendületlenül. Baráti köréhez tartozott a szécsényi ügyvéd, Pintér Sán­dor, aki palóckutatóként és archeológus­ként is jeleskedett. Madách Imre fiával, Aladárral Kubányi komaságban állt. Gyak­ran lovagoltak együtt a dimbes-dombos nógrádi tájakon, de a házon belüli társai-

Next

/
Oldalképek
Tartalom