Irodalmi Szemle, 1985
1985/6 - Madách-díjasaink 1984 - Bereck József: Télidőben, csendes hajnali órán (novella)
TÉLIDŐBEN, CSENDES HAJNALI ÓRÁN Végeláthatatlan sorokban vonulnak a seregek. Itt fordulnak, egészen közel, a még szabad mezők felé. Az izgága lópofák szögletében zablaverte hab, a paták nyomán derékmagasságig röpdöső fűcsomók. A dagadó izomkötegek ritmusosan ránganak a fényes, izzadó szőrzet alatt. A domború hasakon dudori erek repkénye. Hetykén föltartott farok bozontja alól gőzölgő ürülék citromjai potyognak a porba, s gurulnak szanaszét. A lószerszámok, a cserzett bőr bűze helyenként átható naftalín-, lőpor- vagy finom verejtékszaggal keveredik. A levegőben aranycsillogású por szállong, s. fátyolszerű ködbe vonja a távolabbi egységeket. A végeláthatatlan vonulás fémes koccanásokkal, nyergek, hevederek és egyéb szíjazások nyisszanásaival tarkított zaja, szervezett hangzást adó tompa dübörgése sejtelmesen fölerősödik ebben a ködben. Mélyéről fegyverek élei, fényesre koptatott markolatai, díszítései villannak elő — kvarckristályszemcsék a homoktengerből. A trombita hangja, akárha téli hajnalokon torkon szúrt malac visítása. G. Nagy Tódor teste akkorát rándul, mintha ő kapná a döfést. „A nyomorúságos életbe! A hadnagy nem ezt ígérte!” Ogy érzi, öt perc sem telt el azóta, hogy beledőlt az ágyba. „A kurva életbe! Akkor már inkább puf- fantson le egy szaros kékzubbonyos!” Az asszonyon rögtön látszott, hogy a serények fajtájából faragták. Éjszaka, nem éjszaka, gyorsan vizet melegített, s hozta a mosdóteknőt. A gyerekeket, akiket a pis- la lámpafénynél éppen hogy csak sejteni lehetett a szoba túlsó sarkában, egy határozott kézmozdulattal a dunna alá parancsolta. „Csak ne restelkedjék kend. Tudom én jól, mi az a téli hadjárat.” S merte, folyatta a lúdbőrző, szikár testre a meleg vizet. Mély, rekedtes hangja az annyira vágyott otthonosság képzetét keltette G. Nagy Tódorban. Nyomban el is döntötte magában: csak azután gyakja meg ezt az anyáskodó bögyöst, miután szundított egy kicsit. Különben is sietett elaludni, mert a meleg fürdő hatására olyannyira viszketni kezdtek ledörzsölt altestének kipállott, elgombásodott csínjai, hogy ha nem merül el nyomban a jótékony álomban, töredezett körmeivel véresre vakarja herezacskója környékét és lábujjainak közét. „Meg hát ez a rengeteg pulya!” Apró bogárszemek pisiácsait vélte látni a szoba minden szögletében. „De hát, kellenek is az elhullók helyébe .. Bereck József