Irodalmi Szemle, 1984
1984/6 - Kmeczkó Mihály: Apuka vizsgázik (mese)
— Én vagyok az, apuci! Meg sem ismersz?! Én vagyok az, Csilla! Lopva a vállamra pillantottam: nem, nem káprázott a szemem. Valóban egy madárka csacsogott onnan a fülembe. És az a hang! ... Az a fenyőillatú lehelet! Meg az a szénfekete, izgő-mozgó szempár! Most döbbentem csak rá, kit is hozott a szerencséje hozzám: ez a pihegő madárka egészen olyan, mint az én kicsi Csillám! És az a bizonyos Laci apuci nem más, mint én . . . — Hát te?! — kérdeztem a kis borzast, és lágyan megsimogattam a tollát. — Hogy kerülsz ide, ahol a madár se jár? — Én hoztam a sürgönyt. .. — Ä ... Azt a telefon hozta — szakítottam félbe a trillát. — Persze hogy a telefon, mert én hiába kopogtattam az ablakodon, egész este a füleden ültél. Nézd csak meg a tükörben! Olyan lapos, mint a palacsinta — csintalankodott a kicsi Csilla madár. — Azért ültem a fülemen, mert zavart a tanulásban az eső kopogása. — Nekem meg ezalatt majdnem meggémberedett a szárnyam a jeges esőben. Végül kénytelen voltam a postára vinni a sürgönyt — csivitelte Csilla madár, miközben a vállamról a köröndi falitányér közepébe fészkelte magát. — Jó, jó, de hogy kerültél ide? — A telefondróton át. Észre sem vetted, amikor a válladra röppentem a telenfon- Icagylóból. — Hát ez csodálatos! — szakadt ki belőlem a tamáskodás. — Nincsen ebben semmi csodálatos — csacsogta emberi hangon Csilla madárka. — Hát ha nincs — incselkedett bennem az ördög —, akkor most változz vissza Csillává! Holnap legalább nem kell megtennem azt az ötszáz kilométeres utat Szádvár- borsára, a nagymamáékhoz meg vissza. — Azt nem lehet! Itt, ebben a füstös városban, ebben a kicsi szobában nem tud emberré változni a madár ... És nem képes madárrá változni az ember ... Itt mindenki olyan füstszagú, mint nagymamáék kéményében a kolbász. — Nagymamáéknál mitől tudtál madárrá változni? — A Szilicei-fennslkon csodaszereket terem az erdő — hangicsálta Csilla madárka. — Ott akárki madárrá változhat, csak le kell nyelnie három szem fenyőmagot, s kor- tyintania rá három csepp gyöngyharmatot; aztán meg kell pördiilnie háromszor a sarkán, s át kell bucskáznia háromszor a hátán, végül meg kell lengetnie háromszor a karját — közben három rövidet is kell füttyenteni! —, és már át is változott egy kumma madárrá. — Jó, jó, de te nem tudsz fütyülni, hékás! — ellenkeztem. — Dehogynem. Nagyapa megtanított vacsoraebédnél. Hiszen titokban ő is madár: jómadár. Nem is tudtad? Jókedvében mindig így szólítja őt a nagymama: „No, gyere csak, te jőmadár! ...” — Köthettél volna a nyakadba egy pici tarisznyát! Abban hozhattál volna fenyőmagot is, meg gyöngyharmatot is ... — Azt nem lehet ... — füttyentette Csilla madár. — Miért?! — A magocskákat napnyugtakor kell elválasztani a fenyőtől, a gyöngyharmatot meg pontosan napkeltekor kell lepergetni arról a levélről, amelyiket az első napsugár érintett meg ... — Hiszen ez pompás! — szakítottam félbe lelkendezve Csilla madárkát. — Nézd csak azt a vörös felhőt az ég alján! Most 'illan el a nap szeméből az álom ... Csilla madárnak egy pillanatra tátva maradt a szája, aztán szemrebbenés nélkül folytatta: — A madárrá változáshoz pontosan három csepp gyöngyharmatra van szükség ... — És ha véletlenül több pereg le arról a levélről? — A többivel csakis a márványon nőtt kövirózsa tövét lehet meglocsolni. — És ha nem ezt teszi az ember? — Akkor nincs varázslat. Hiábavaló minden kísérlet — csiripelte Csilla olyan hangon, mintha egy tudományos értekezleten ismertetné világraszóló felfedezését. — Márpedig itt nincsen se márványbánya, se kövirózsa — állapítottam meg szomo
