Irodalmi Szemle, 1983
1983/10 - NAPLÓ - Turczel Lajos: Kós Károlyról születésének századik évfordulóján
Kós Károlyról születésének századik évfordulóján Kós Károlyban — aki 1883-ban Temesváron született és matuzsálemi életkort: 94 évet elérve 1977-ben Kolozsváron halt meg — sok-sok nagy alkotóhoz hasonlóan már fiatal korában megvolt a halhatatlanság becsvágya. 1911-ben megjelent remek kis könyvében, a Régi Kalotaszegien ezt írta: „Az én lábam nyomát eltemeti a hó, de síromon sohasem lesz korhadt a fejfa. És ^emlegetni fognak engem is, apáimat is az én véreim. Az én munkámat folytatják ők, de az én életem örökké való lesz bennük.” Ezeknek a jós szavaknak a beteljesedéséhez mi is hozzájárulunk, hiszen egy évtized leforgása alatt immár harmadszor „emlegetjük” őt az Irodalmi Szemlében. Mi az, amivel Kós a halhatatlanságot megszerezte, az utókor tartós elismerését biztosította? Két művészeti területen: a képzőművészetben és az irodalomban is maradandót alkotott, és amellett az erdélyi magyar kisebbség szellemi életének megszervezésében kimagasló eredményeket ért el. Hivatására nézve építész volt, de grafikusként, iparművészként és könyvművészként is tevékenykedett. Építészként azt valósította meg, amit valamikor a költészetben Petőfi és Arany, és újabban a zenében Bartók és Kodály: a hagyományt •őrző népi építészet elemeinek felhasználásával teremtett új, korszerű építészeti stílust, ösztönző példaképei a híres preraf- faelita művészek: Ruskin és Morris voltak és hatott rá a nagy magyar kortárs, Lech- ner Ödön szecessziós művészete is. Az ösztönző példákon túl az egyénien és szuverénül új vonás, művészi teljesítmény az volt, hogy Kós a sajátos fejlődésű erdélyi népi építészetből fejlesztette ki nagy sikert elért új stílusát. És fő forráshelye a népművészetéről híres tájegység, Kalotaszeg volt. Olyan ihlető hely volt ez nála, mint a fiatal Kodálynál a Zobor-vidék. A Zobor-vidéki falvak az ősi, ugorkori siratóének dallamát őrizték meg, „Kalotaszeg népének egészen eredeti szabású, formájú és anyagú férfi-, asszony- és gyermekruhaviselete pedig — mint Kós írja — szinte csudaszámba menő módon tartotta meg a mai napig teljes gazdagságban uralvidéki ősi formáját, mellyel másfélezer esztendővel ezelőtt vándorút- jára megindult.” A kalotaszegi ősi népviselet a grafikus és könyvművész Kóst termékenyítette meg, az építőművészt viszont az ottani építészeti emlékek ihlették. Ebben a vonatkozásban ezt írta: „Az anyagi és szellemi erők az időben való hatalmas felduzzadásának bizonyítékai Kalotaszeg falvai, melyekre a középkor késő gótikája mai napig letörülhetetlenül nyomta rá a maga tipikusan kalotaszegi bélyegét. A kalotaszegi falu lakóházai és gazdasági épületei, a lakóház bútorzata, sőt a díszítése is alapjában, szellemében és szerkezetében mai napig gótikus maradt. A későbbi reneszánsz, majd az Erdély más vidékeit annyira jellemző barokk Kalota- szeget nem tudta átformálni. Egy-egy templomtorony sisakja, néhány párkányforma becsúszott ide is; a parasztház néhány bútorának deszkavágása, festett dísze bizonyítéka, hogy próbálkozott itt is a barokk, de alapjában, jellemében, szellemében maradt minden középkori. Kétségtelen, hogy a XV. század Kalotaszeg ezer esztendejének fénykora. És talán minden magyar népcsoport közül legkonzerválóbb kalotaszegi nép az ő fénykorában kapott és szerzett művészi stílusát csodálatos ra
