Irodalmi Szemle, 1983

1983/2 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe III.

szerette volna elfogni, ő azonban — akárcsak Szondi — megadás helyett a halált választottta . . .

Akárcsak — a legenda szerint — az ipolypásztói váracska védői.

Az ostromot Drégely és Ipolyság elestének évében, 1552-ben kezdte meg a mintegy hatezer fős török sereg. A támadók és védők aránya itt is drégelyi; a várőrség száma kétszáz körül mozog. Mennyi a most fölrajzolandó képben a pontos adat, mennyi a népi legenda (melyet falum egykori tanítója, a régi szájhagyományok lelkiismeretes följegyzője hagyott ránk) — az idő távlatából meg nem mondhatom. A hagyomány szerint a támadó török sereg a vámosmikolai határban álló Kakas-dombról ágyúzta a palánkvárat. Föld- és gerendafala huzamosabb ideig nem bír ellenállni. A falréseken át hatalmas török túlerő hatol a várudvarba. S ekkor érkezett el az ideje valami nagy, szondis tettnek: ha már elveszünk, vesszünk méltón! A védők négy hordó puskaport robbantottak föl a várudvaron. Aki beléjük vágta a fáklyát, tudta: maga fölött is ítéleiet mond. Ám egyúttal a támadók fölött is. A kétszáz fős várőrség hatalmas robbanással kétezer törököt vitt magával a sírba! S e haditett értékét az sem kisebbíti, hogy tudjuk: Drégely s a kisebb Ipolyság és Ipolypásztó várainak eleste s a szerencsétlen kimenetelű palásti csata után a török a hódoltság részének tekintette Hont megyét, s hosszú időre megvetette lábát e tájon.

A megszerzett Börzsöny-vidéket az oszmán seregek saját céljaik szolgálatába állították. Fő fészkük a Drégely alatt emelt cölöpvár, Palánk lett, amely kétezer lovas és háromezer gyalog katona befogadására volt alkalmas. Innen indultak sarcoló útjaikra az északi bányavárosok ellen. Befészkelték magukat a kisebb erődítményekbe is. Egy 1581-es, Körmöchöz intézett levelében azt írja Bakabánya városa, hogy a török Ipoly- damásdon palánkot épít, erősen gyülekezik ott, s tizennyolc ágyúja is van. Ugyanebben a levélben ezt olvashatjuk: „Pásztót is akarja erősíteni, s mihelyst a két palánk készen lesz, szándékozik Léva várát bevenni . .

2. JOBBÄGYÉLET A HÓDOLTSÁG ALATT. E irtokba vett palánkok annak jelei, hogy 1552 után a török huzamosabb időre rende; ^dett be e tájon. Jelenléte — a keleti rafinériával kigondolt adóztatási rendszer, a k, nai beavatkozás és felügyelet révén — teljes egészében átalakította a vidék életét, .átrejött (a békealkudozások alapján) a török s magyar hűbérurat egyaránt szolgáló, kétfelé adózó, kétszeres terhekkel s a korábbinál sokszorta nagyobb létbizonytalansággal küszködő hódoltsági falu. Jellegzetes példája ennek Ipolypásztó is. Lakóinak mindkét faja kötelezettségeiről, dézsma- és pŕnzbeli szolgáltatásairól maradtak fenn adatok.

Az egyik fél, amelyet szolgáltak, a korábbi évszázadok gyakorlatának megfelelően, a lévai vár volt. Falum hűbérura, Lévai Gábor, Buda elestének esztendejében, 1541-ben ugyan meghalt, ám a község hovatartozásán ez mit sem változtatott. Lévai Gáborné Thurzó Anna férjhez ment Balassa Menyhérthez, a kor hírhedt, erőszakos, vár- és birtokfoglalásokról nevezetes, zavarosban halászó főurához, aki Léva tartozékaként falumat is uralta. 1553-ban váratlanul, tizennyolc esztendős korában meghalt Lévai Cseh Gábor fia, a Bécsben tanuló János; utolsó férfi sarj lévén a nevezetes családfán, a Léva várát és tartozékait bíró Lévai Csehek százhatvanöt éves történelmi szereplése, amely falumat is közvetlen közelről érintette, vele sírba szállt. A vagyont érő lévai várbirtok ezzel a koronára háramlott vissza; falum jobbágyai a kincstárnak fizették a kilencedet, az ő javára végezték a robotot. 1558-ban a király Léva várát, a hozzá tartozó Ipoly vidéki falvakkal egyetemben, Dobó Istvánnak, Eger legendás védőjének. Léva s a bányavárosok újonnan kinevezett kapitányának adományozta fényes katonai tettei jutalmazásaképpen. Bécs szemében Dobó később gyanússá vált, kegyvesztett lett, börtönben is sínylődött, ártatlanságára azonban fény derült, s ő birtokolta Lévát, falummal egyetemben, haláláig, 1572-ig. Utána fia, Ferenc lett falum földesura, egészen az 1500-as évek végéig. A birtokviszony fél évszázad során többször is változott, mindez azonban nem módosított azon, hogy falum jobbágyaitól valamennyi ura szolgálatot és szolgálatot és megint csak szolgálatot követelt: kilencedet, tizedet, robotot, melynek számát 1553-ban negyven napra emelték. Ugyanakkor a kamara is behajtotta a portális cdót, melyet hadicélokra fordítottak.

Kik voltak azok, akik falumban a megnövekedett terhek és a török dúlással járó, a népi emlékezet által szinte máig megőrzött nagy félelmek, világgá futások, mene-