Irodalmi Szemle, 1982

1982/10 - Pongrácz ZoItán: Emlékezzünk régiekről

II. Szolimán, a törökök legnagyobb szultánja, 1541-ben elfoglalta Budát, Magyar- ország fővárosát. Nem karddal és nem vitézkedéssel, hanem ravasz csellel. Ettől kezdve 145 éven át lófarok és félholdas zászló hirdette itt a mindenható szultán hatalmát. Szolimán Nagyboldogasszony templomában (a mai Mátyás templomban) abrakol- tatta lovát, s Hunyadi Mátyás reneszánsz Budája lassankint a türbék és minaretek városa lett. Másfél század alatt többször és többen is megpróbálkoztak az ország ős a főváros felszabadításával, így Vincenzo Gonzaga mantuai herceg (akinek udvarában játszódik le Verdi Rigolettója) is. Gonzaga kíséretében érkezett hazánkba Claudio Monteverdi, a barokk kor legnagyobb olasz zeneköltője. Gonzagáék Szolnok és Esztergom körül táboroztak, majd Visegrád alá vonultak, s azt vissza is foglalták a töröktől. A hajdan oly híres vár visszavételére írta Monteverdi (Gonzaga herceg udvari zeneszerzője) a Visegrádi Te Deumot. Ha Gonzaga akkor nyomban tovább vonul, s mintegy 40 kilométerrel délebbre megismétli haditettét, akkor talán Monteverdi Te Deuma is a „Budavári” előnevet kapja! Gonzagáék serege azonban nem sokkal a visegrádi vár visszafoglalása után hazatért Mantuába, s Budavár felszabadítására még csaknem száz évig kellett várni. 1686. szeptember 2-án az egyesült európai hadak Lotharingiai Károly vezérlete alatt végül is felszabadították Buda várát a török iga alól. A világraszóló győzelem ihlette Matteo Simonelli római zeneszerzőt Missa Buda expugnata (A felszabadított Budavár) című miséjének megírására.

Budapest 1936-ban fényes ünnepségek közepette ülte meg török alóli felszabadulásának 250-ik évfordulóját. Ez alkalomból írta Kodály a Budavári Te Deumot, ezt a csodálatos remekművet. Miként zenei ikertestvére, a magyar zene másik nagy világító- tornya, a Psalmus Hungaricus — melyet Pest, Buda és Öbuda egyesítésének 50 éves jubileumra írt —, a Te Deum is Budapest történelmével kapcsolatos. De míg a Psalmus csak a magyar múltat idézi, addig a Te Deum a magyar múlton keresztül betekintést nyújt a világtörténelem nagy áramlásába. Ez a különbség finom disztinkciókban nyilvánul meg a szövegválasztás és a zenei fogalmazásmód tekintetében egyaránt. Míg a Psalmus szövege magyar nyelvű és magyar költő verse, addig a Te Deum szövege- az ókeresztény latin himnuszköltészetnek egyik legmagasztosabb alkotása. Míg a Psalmus zenéje hangvételében elejétől a végéig tősgyökeresen magyar, addig a Te Deum zenéjében a magyar elemek mellett helyenkint barokk, sőt reneszánsz vonások is felbukkannak, mindez azonban a legmagasabbrendű szintézis keretében. Prozódiai szempontból Kodály a Te Deum zenéjében a legmesszemenőbben figyelembe veszi a latin nyelv hangsúlyviszonyait; ahol azonban alkalom nyílik rá — anélkül, hogy kerékbe törné a latin szavakat — magyar ritmikát alkalmaz. A magyar népdalokból jól ismert pontozott ritmus használata is sokhelyütt feltűnő. Dallamvilága szélesen ívelő, egyéni zamatú, de mélyen a magyar népzenében gyökerező, különösen a Tu rex glóriáé résznél, mely revelációszerűen népdalidézetnek hat. A Venerandum tuum verum szavaknál kezdődő 19 ütemnyi rész hangról-hangra való átvétel a gregorián Te Deum dallamából. A Te gloriosus katakomba-hangulata megrázóan fenséges. A Te ergo quaesumus az ókeresztény zsoltározás hangulatát idézi, némi bizánci színezettel, így fonódnak szétválaszthatatlan egységbe magyar népzene és gregorián ének, nemzeti- és világtörténelem, reneszánsz és barokk, latin szóhangsúly és magyar ritmika. Ezért is oly lenyűgöző a hatása, oly klasszikus a szerkezete.

1936. szeptember 2-án pontosan 250 évvel Budavár visszafoglalása után, ugyanabban a templomban, ahová annak idején Szolimán a lovát kötötte, hangzott fel először Kodály Budavári Te Deuma. Ugyanakkor volt magyarországi bemutatója Simonelli Felszabadított Budavár miséjének is.

Akkoriban intenzíven foglakoztam Liszt pante-szimjóniá]ával. Partitúrája szinte mindennapi táplálékom volt. Nem csoda hát, ha a Te Deum bemutatóján rögtön megütötték fülemet olyan harmónia-menetek, melyek egyrészt Palestrinára utaltak, másrészt viszont ugyanazt a technikát követték, amelyet Liszt használt a Dante-szimfónia záró szakaszában a nőikari résznél. Nem tudtam mit kezdeni ezzel a jelenséggel, de mélyen megragadott a tűznek és víznek ily nagyfokú zsenialitással megoldott keverése. Akkor már nem növendéke voltam Kodálynak, hanem asszisztense, s így bátrabban mertem kérdezősködni. Egy alkalommal, miután vége lett a tanításnak, hazakísértem. Gyalog mentünk a Zeneakadémia épületétől az Andrássy úton (ma Népköztársaság útja) egészen az — azóta róla elnevezett — Köröndön levő lakásáig. Útközben feltettem neki a kér