Irodalmi Szemle, 1982
1982/7 - NAPLÓ - Rácz Olivér: Andrej Plávka nemzeti művész csalogány-völgyi sírja felett
Andrej Plávka nemzeti művész csalogány-völgyi sírja felett A pozsonyi csalogány-völgyi temető felett a nyári délutánok aranyló csendje álmodik; egy új sírra borítja rá az elmúlás csendjét és a halhatatlanság meleg aranyát. Mert ugyanez az örök napfény ragyogja be a liptói hegyeket, a Tátra-alja színes falvait, az egész Szülőföldet. Andrej Plávka nemzeti művész halhatatlan szülőföldjét és a költőnek a szülőfölddel egybeforrott, halhatatlan emlékét. A szocialista költőét, a Szlovák Nemzeti Felkelés egykori élharcosáét, aki egész életében népe és az osztályharc elkötelezettje volt, s akinek emberi magatartásában, politikai meggyőződésében és meggyőző erejű művészetében a haza és a hazaszeretet fogalma mindig a szocializmus és a proletár internacionalizmus fogalmával teljesedett megbonthatatlan egységgé, emberhez méltó gondja alapeszméjévé, vezérlő gondolatává, művészi hite ihletőjévé. Az emberi szó, az anyanyelv csodálatos művészete, amelyet Pavol Országh Hviezdoslav és Štefan KrCméry mélyen szívébe zárt költői hagyatékához híven ötvözött és fejlesztett tovább, általa lett új, sajátos hangszerré és egyben közös akarások roppant erőforrásává az új szlovák költészetben: „A szó nemes hangszer, csak tudni kell játszani rajta”, vallotta egyik tanulmányában. ,,S itt nemcsak az a fontos, ki, hogyan és mit játszik rajta, hanem az, hogy kinek játszik rajta ...” Andrej Plávka évek hosszú során át a Nemzeti Front titkáraként, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagjaként, majd a Szlovákiai írók Szövetségének elnökeként szólaltatta meg az emberi szó és az emberi szív szívekhez szóló hangszerét, a Liptói pásztorsípot, gyújtogatta a Tüzeket a hegyekben, ügyelt a Három forrás tisztaságára, féltő gonddal nevelte és növelte Liptó három vesszejét, óvta a Szülőföld jövőjét, jólétét, emberi gyarapodását. Falvakon és városokban, „ahol a hegyek fiai tüzet gyújtanak szabad életük jegyéül”, mert „itt edződött acélossá szívünk” (Banská Bystrica J. Valóban a haza, a nép, az emberi közösség, a szülőföld sóvárgó szerelmese volt. Törpefenyők illata, hazai gyökerek szívós ereje hatotta át költészetét. És a hűség jelentől jövőbe ívelő üzenete: „Anyád parancsolja, sürgeti egyre; védd tűzhelyed, sarjaid boldogságát” (Az anya parancsa). Élete utolsó, változatlanul alkotó és termékeny éveiben a Testamentumot és a Post scriptum c'mű kötetét hagyta ránk: a szellem halhatatlan hagyatékát, szellemi utódaihoz címzett Végrendeletét, az emberi gond még egy utolsó, gyors tollvonással megfogal'nazott Utóiratát, mert a szellem útjának nincsenek végső, megrekedt állomásai, nincsen porladó sírhantja sem: a szellem útja örök és örökletes. Átadható és örökölhető. A nyári délutánok aranyló, termékeny csendje egyaránt borul rá a pozsonyi Csalogány-völgyre, a liptói zöld hegyekre s a Tátra-alja színes falvaira. Békésen, éltetőén, szívet és szülőföldet gazdagítói. A liptói pásztorsí'j a mi ajkunkon dalol tovább, Liptó három vesszejét eljövendő nemzedékek hosszú sora gondozza hű kezekkel. Andrej Plávka nemzeti rrűvész hagyatéka, végrendelete szívünkbe fogant, szívünkben él tovább. Rácz Olivér
