Irodalmi Szemle, 1980

1980/9 - ÉLŐ MÚLT - Szénássy Zoltán: A bujdosó nyomában

A BUJDOSÓ NYOMÁBAN

Jókai Mór hosszú és romantikus életútjának legizgalmasabb időszaka az volt, amit a világ szeme elől elrejtőzve a Bükk rengetegében töltött. 1849-et mutatott a naptár, és túl voltunk már Világoson. „Bújt az üldözött, s kard nyúlt barlangjába, szertenézett, s nem leié honját a hazában.” Majd öt hónapig volt otthona a költőnek Tardona, a Bükk hegyei közé bújt falucska, és takarta el Jókait az emberek fürkésző tekintete elől. Ahogy az író mondja a kis faluról: „.. . ahol a világnak nincsen szája”.

A legutóbbi Jókai-évforduló alkalmából kereste fel a krónikás a romantikus kis falucskát, hogy meghallgassa, amiről Csányi Benjámin omladozó portája beszél, és a Bükk rengetegében felidézze a bujdosó emlékét, aki ott szerepelt a halálraítéltek listáján. „A világosi katasztrófa után az én életem is be volt végezve ... Vagy bitőfa, vagy az öngyilkosság. Huszonnégy éves voltam. És halott!” Ezsk voltak Jókai szavai, mondhatnánk életének epilógusa. Már ő is nyúlt a pisztoly után, hisz egykori principálisa, Molnár József a szeme láttára lőtte magát agyon. Csak a közlekedés minisztere, az öreg Csányi beszélte le ezen végzetes szándékáról. A sors pedig arra küldte Rákőczy Jánost, Kossuth egykori titkárát — aki szintén bujdosni indult — s ő kiáltott rá a bakról: „Gyere, ülj fel, Jókai!” így aztán megosztották a rettegés pillanatait, és szerencsésen eljutottak Gyulára. Laborfalvi Róza itt már kész tervvel várta férjét, amelynek kigondolásában segítségére volt Telepi György, a Nemzeti Színház komikusa, aki a borsodi hegyeket ajánlotta búvóhelyül: „Telepi adta a feleségemnek azt a bölcs tanácsot, hogy ha egyszer kiesik a világnak a feneke, engemet is vigyan oda, ott senki sem talál rám” — mivel a kis falu még a térképen sem volt feltüntetve. Most már hárman kocsizna'k Tardonára: Laborfalvi Róza, Jókai Mór és Rákóczy János. „Valóságos kis odyssea volt — írja a költő —, az odáig eljutás. Egy kis ekhós parasztszekéren utazik egy asszony, görögdinnyéket visz a vásárra, az inas meg a kocsis elöil ülnek. Az inas vagyok én, a kocsis Rákóczy János, tegnapelőtt még Kossuth titkára. A görögdinnyék ára volt darabonként egy ezüst tizes — a mi fejünk annyit sem ért.”

Kossuth egykori titkára csak egy napot töltött Tardonán. Innen tovább kocsizott a felvidékre. Pár napra megállt Alsósztregován is, a Madách-kúriában. Végülis egy felvidéki birtokoshoz állt be kocsisnak. Itt az előkelő úrnak feltűnt az intelligens „parasztlegény”. Jelentése alapján letartóztatták és bebörtönözték. Ekkor tartóztatták le Madách Imrét is. Laborfalvi Róza Csányi Benjámin házánál bújtatta el férjét, mivel Telepi György felesége és Csányiné testvérek voltak.

Miskolcról még gépkocsival is több mint egyórás az út Tardonáig. Hegyre föl, völgybe le, s időnként hajmeresztő kanyarok és erdei utak teszik próbára az országutak vándorát. A dédesi várromtól azonban már egyenesen vezet az út a hegytetőre, s mire felkapaszkodunk a Bükk oldalán — bár szürkülni kezd —, mesébe illő látványt tár elénk a táj, a Tardos patak völgye. A patak kanyarogva szeli át a völgyet, s tapadnak hozzá a házsorok, mintha szomjukat akarnák enyhíteni a kristálytiszta folyóvízben. Megérkeztünk Tardonára.

Erről a látványról írja Jókai: „Ott egy mélyen elrejtett, gyönyörű völgyben fekszik az a kis helység, ahol a világnak nincsen szája.” Mihály István, a tardonai iskola igazgatója látott vendégül, megosztva velünk szerény vacsoráját. Hivatott idegenvezetővel járhattam hát be azt a tájat, amely Jókai emlékét és szellemét őrzi. Maga a vidék szépsége és varázsa az írót is megihlette, és A tengerszemű hölgy, Bujdosásom napSzénássy Zoltán