Irodalmi Szemle, 1980
1980/8 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Orhegyi Emília: A budapesti Szláv Tanszék
A BUDAPESTI SZLÄV TANSZÉK A Szláv Tanszék, vagy Szláv Filológiai Tanszék a múlthoz képest ma már több szaknak a gyűjtőneve, amelyek az úgynevezett szlavisztikai oktatást látják el. A szlavisztikai oktatás egyetemünkön idestova 130 éyss múltra tekint vissza. Történetét 1957-ig bezárólag Kniezsa István rajzolta meg, az 1957 decemberében rendezett Szlavisztikai konferencián elmondott „A magyar szlavisztika problémái és feladatai” című előadásában. (Megjelent a MTA Nyelv- és irodalomtudományi osztályának Közleményei XII. k. 1—4 számában 69—78 1.) Kniezsa ebben az előadásban egyebek között felmérte és elemezte a több mint százéves múltra visszatekintő stúdiumok jellegét, az egyetemi oktatásban elfoglalt szerepét, és a szlavisztika professzorainak oktató és tudományos munkásságát is. Kniezsa összefoglaló elemzése a kezdetektől 1958-ig terjed, így magában foglalja a felszabadulás után eltelt, közel másfél évtized bemutatását is. Ha most a szlavisztika egyetemi oktatásának a felszabadulás utáni, ebben is az ötvenes évekkel kezdődő történetét akarjuk áttekinteni, feltétlenül szólnunk kell — legalább röviden — az ezt megelőző korszakról is, és elsősorban az 1939-től 1945-ig terjedő évekről. Talán nem volt még egy másik olyan egyetemi stúdium, amelynek alakulásába annyira beleszólt volna a mindenkori politikai helyzet, mint a szlavisztikáéba. Ez már a tanszékek létesítésében is megmutatkozott. Elég, ha megemlítjük, hogy a horvát tanszék felállításának 1894-ben indítéka az volt, hogy Zágrábban magyar tanszék létesül. (A horvát tanszék eddigi professzorai Margalits Ede, Szegedy Rezső, Bajza Józsaf és Had- rovics László voltak.) A Károlyi kormány 1919 márciusában rutén nyelv és irodalom címmel létesített tanszéket, amely professzorának, Bonkáló Sándornak 1924-ben történt nyugdíjazásával meg is szűnt. Bonkáló Sándor csak a felszabadulás után kapcsolódhatott be újra az orosz nyelv és irodalom oktatásába. A szláv filológiai tanszék munkája folyt aránylag a legegyenletesebben; jeles professzorai voltak: Asbóth Oszkár (1881—82-től 1920-ig), Melich János (1921-től 1940-ig), és Kniezsa István (1941—1965-ig). A szlavisztika körébe tartozó előadásokat a régi egyetemi tanrendekben a Szláv filológia összefoglaló cím alatt lehetett megtalálni. A tanszékek a tanári szobákon kívül sem önálló könyvtárral, de még egy szemináriumi helyiséggel sem rendelkeztek. A szláv Filológiai Intézet csak 1937-ben jött létre, első igazgatója Melich János, vezető tanára Bajza József volt. Maga az Intézet három kisebb helyiségből állt, a Múzeum- körűt 4/c számú épületben. Ezek közül az egyik Bajza József tanári szobája volt, a másik kettő a könyvtár és egyben a szeminárium céljára szolgált. A szlavisztikai oktatásban régin nem volt semmilyen kötöttség, bár mindegyik professzor kialakított magának valamiféle tervszerűnek látszó előadási programot. Asbóth, Melich, Kniezsa valamennyien elsősorban nyelvészek voltak, előadásaik gerince a nyelvészet volt, ennek keretében is elsősorban az ószláv nyelv és a szláv nyelvek összehasonlító nyelvtana. Melich és Kniezsa „Szláv népek és nyelvek” címen is tartott nyolc félévre osztott előadást; ez enciklopedikus Ismereteket tartalmazott az egész szláv- ságról: szerepelt benne a szláv népek története, archeológiája, folklórja, irodalomtörténete stb. Érdeklődésüknek, esetleg a szükségletnek megfelelően a professzorok irodalmi előadásokat is tartottak: Asbóth az orosz, Melich és Kniezsa a szlovák (akkori megjelöléssel tót) irodalomból. Bajza József történelmi-politikai előadásokat is tartott. Ürhegyi Emília
