Irodalmi Szemle, 1980
1980/7 - Dobos László: Évek és könyvek (visszaemlékezések)
Dobos László ÉVEK ÉS KÖNYVEK* Ezerkiiencszázötvenegy. Épp hogy megkóstolom a tanítóskodást, elhagyom. Pozsonyba megyek főiskolára. Műveltebben jövök vissza, ezzel búcsúzom igazgatómtól, Zoldán Iréntől. Pozsony, a négytornyú vár eddig kisiskolás legenda, most valóság. Negyvenötig tudvalévőén három nyelvű, három történelmű, három kultúrájú város. Ez időre — a kitelepítéseik és az áttelepülések folytán — egynemű lett. Az itt maradt magyar elem morzsaléka a valamikorinak. Az ötvenes évek elejének magyar Pozsonya: sokezer ingázó munkás a Csallóközből — vonatok, buszok, városszéli kocsmák táplálékai. A kis számú kommunista mozgalmiak, a Szlovákia falvaiból és kisvárosaiból kivált diák jövevények, a Magyarországról hazasuppolt egynéhány főiskolás s a megmaradt értelmiségiek: ez az indulás személyi bázisa. De ez már a találkozások ideje, emberek, tájak egymáshoz rokonodása. Jöttünk a Csallóközből, Nyitra vidékéről, Mátyusföldről, Gömörből, a Bodrogközből. Hozzuk a szülőföldet beszédben, dialektusokban, nótákban, ételben, italban. Itt tudatosul bennem a szülőföld. Alakul éneklőcsoport itt is, s járjuk a Pozsony környéki falvakat. Talán nem is tudatosítjuk, hogy minden közösségbe visszük magunkkal az éneklés, a kiéneklés bátorságát. Előjön egy lány Somorjáról, Cséfalvay Katalin, csalogánnyá rangosodik mihamar, minden szólóéneke egy hangközzel emeli önbizalmunkat. Az a szlovák világ, amely Sárospatakról ellenségnek, ellenségesnek, Helmecről mesz- szinek, elérhetetlennek tűnik, itt van. Arcok, nevek, töredezve tárulkozó sorsok: Vág- völgye, Szepesség, Tátra-alja, a Tátra, a Fehér- és a Kis-Kárpátok vidéke — most rokonodom e tájakkal is. Az iskola mellett dolgozom az ifjúsági szövetség központi bizottságán. Részt veszek a magyar iskolák úttörőszervezeteinek alakításában. E minőségben találkozom először Duba Gyulával, aki úttörővezetőként tűnik elő. Egyre több ember ismeretsége, az élet bővülő körei. A vidék alaktalansága és Pozsony: új útvonalak; új centrum. Ős és előd nélküli intézmények: legális magyar pártlap, nemzetiségi kultúrszövetség, az ifjúsági szövetség magyar osztálya, magyar könyvkiadó, a Pedagógiai kar magyar tagozata, pedagógiai gimnázium, alakuló magyar szerkesztőség-sejtek — mindmegannyi kristályosító pont. A nemzetiségi intézmények alaprakásának ideje, az intézményesedés első idősávja. Sajátos, művelődési- és kultúraközpontú nemzetiségi struktúra alakul, amely már a szocialista társadalom művelődési intézmény-rendszeréhez igazodik. Példája ennek nincs. Aki 3 munkában részt vállal, mást tesz, mint előző életében. Egy tabula rasa állapot. A cselekvés az akkori évek legjellemzőbb fogalma. S mindennek konkrétsága van. A nép: behelyettesíthető nevek sokasága. A haza: megnevezhető táj: szülőföld hazában élünk. A nemzetiségi-közösségi élet színhelye a CSEMADOK: Lőrincz Gyula festőművész, ő a közéleti ember és a művész szerepét ötvözi magában, Fábry István, Kugler János, Fellegi István, Klajnyik József — kommunista mozgalmiak. Ők a közéleti első vonal. A főiskola: megkésett sietés, a háború utáni magyar psdagógusképzés első évfolyama vagyunk. Amolyan szellemi szükségállapot ez is: verbuvált hallgatóság, összeállt tanári kar. A pedagógus-törzs mégis rangos szintű, volt középiskolai tanárok, akik kiemelkedő * Részlet egy hosszabb önéletrajzi írásból.
