Irodalmi Szemle, 1980
1980/10 - LÁTÓHATÁR - Hykisch, Anton: Mesterek kora II (regényrészlet)
a rajtaütés sikerült. Huszárvágás volt! Ragyogó! Sikereteket tudtára adjuk valamennyi testvérünknek, az egész bányászszövetségnek! A hodrusi Láng és Matej Sigel Zimmermann Bálint házikójában üldögéltek a besztercebányai Lazarett utcában. — Remélem, a kiszabadított emberek biztonságban vannak. — Ján Korytár Körmöcön van. Mindjárt kapott ott munkát. A körmöci urak nem olyan megátalkodottak. Krammer Andrást Rybár prédikátor ugyancsak Körmöcön rejtegeti. — Körmöcön Lénárd atyában is megbízhatunk — jegyezte meg Zimmermann. — Már amilyen pátsr ő. Áttért Luther hitére, és együtt él egy állítólag tőletek, Selmecről való asszonnyal. — Az én öcséim meg nálad találtak búvóhelyet. Talán megkockáztatom, és ma éjjel elviszem őket Hodrusra. — És mi van a türingiai áccsal? — Huni Hodruson van, biztos helyen. A fiatal Hanöúch is. Tudod, az nem bír meglenni az asszonya nélkül. Zimmermann elgondolkodott: — A német menekült ne nagyon mutatkozzék. Az urak lesben állnak. Jól tudják, mi zajlott el Németországban, és most gyanakvók. Itt, Besztercén is vannak néhányan, akik Németországból úgyszólván a hóhér bárdja alól szöktek el. Az urakat legszívesebben széttépnék, alig bírjuk őket féken tartani óhegyi rejtekhelyeiken. Hogy azok a szerencsétlenek mi mindent beszélnek! Isten őrizzen sorsuktól. — Félretolta az asztalon heverő papírokat, és kenyérrel kínálta a hodrusiakat. — A levelet majd azután megírjuk. Erőteljes hangon kell megszólalnunk. A bányászszövetség létezik. Megijesztjük az uraitokat, s nemcsak ijesztgetjük. Ha futár jönne Hodrusról, fél napon belül nálatok vagyunk az embereinkkel. Szent Máté napját még számos utánunk következő nemzedék megemlegeti, drága testvéreim. Nem rablók, hanem királyi városok szabad polgárai vagyunk. Nem cselekszünk sem az Isten, sem a király ellen, csak az engedetlen polgárok ellen fordulunk, akik nem követik a király parancsait. Nincs mitől félnünk. Ezt írjuk meg a ti városotok tanácsának is. Tisztességtudón, de öntudatosan és keményen. Befejezték az evést. Zimmermann anyja gondosan egy vászonkendőbe seperte a morzsákat, és nedves ronggyal letörölte a bevagdosott asztallapot. Zimmermann egy bőrtokot vett elő az ágya mögül, és szétnyitotta az asztalon. A levél fölé hajoltak. A bányászszövetség első levele volt ez, amelyet Selmecbánya uraihoz a selmeci bányászok védelmében írtak. — A megszólítást hagyjuk a végére — vakarta a fejét a píseki Benedikt Lang. — Előbb azt véssük papírra, hogy mit akarunk. A besztercebányai Zimmermann pedig írta: „Tiszteletre méltó és bölcs urak, tudomásunkra jutott a kegyelmetek és bányász testvéreink között kitört viszály. Mi teljesen egységes tömeg vagyunk, és felhívjuk a tiszteletre méltó és bölcs urak figyelmét arra, hogy a vitás ügyekben Istennek tetsző és keresztényi módon bánjanak a bányászokkal, s kerüljék az erőszakot. Amitől a tanács urai félnek, idővel úgyis a felszínre bukkan, hiába igyekeznek megakadályozni.” — Ki írja alá? Mindhárman haboztak. — Ki írja? — emelkedett fel ültéből Zimmermann. — Talán te, Benedikt Lang, vagy Matej Sigel, vagy én? — No, valamennyien — lélegzett nagyot Matej. — A tietitek mind segíteni akarnak nekünk. így Zimmermann Bálint hozzáírta: „A munkafelügyelők, kohászok, vájárok, szénégetők, olvasztók — elégedetten körülnézett, majd a biztonság kedvéért még hozzátette: és valamennyi munkás, a kegyelmetek jó szomszédai és barátai.” — Nincs igazam? — Elővette egy ládikóből a besztercebányai Krisztus Teste Testvériség pecsétjét, mivel a bányászszövetségnek még nem volt saját pecsétje. Láng kapitány tüzet csiholt, és meggyújtotta a gyertyát. A viasz lassan megolvadt, és az összetekert levélre ráhullott az első vörös vlaszcsepp. — Van itt még egy levél, a hodrusiak számára. Ezt majd otthon olvassátok el. Jegyezzétek meg, nem hagyunk cserben benne
