Irodalmi Szemle, 1979

1979/1 - Csanda Sándor: Fábry Zoltán és az „emberirodalom”

(1925. V. 7.). Igaz, míg Földest valósággal magasztalja, Farkast bírálja is, s még pozitív példaként említi Móricz Zsigmondot: „Az első benyomás, mint a legtöbb első könyvnél: vegyes. Jó és rossz. Érték és selejtes anyag. Itt-ott szép, erős, biztos lépések (Rongyosok, Egynapos élet, Betegek), legtöbbször még idegen mankók: külső segítség, hatások. De — hatások s lényegátvétel minden előnyével. Lehetetlen nem érezni: Móricz Zsigmond vérbemenő hatása, életírást követelő példája emelte ezeket az írásokat értékké.”

Kritikusunk Farkast később szigorúan bírálja, már következő könyvét a Lelkek feltámadását kirekeszti az emberirodalomból, s egyúttal általánosítja is álláspontját a fogalmat elsekélyesítőkkel kapcsolatban: „Az emberdivatoskodók megrohasztották az ember szó lényegét és jelentőségét. Az »emberirodalom« síberek zsákmánya lett. Vannak, akik hittel, akarattal csinálják, szívünkben valóság az ember sző, de ez csak akarat, hit és szándék, és szomorú, hogy épp az emberfanatikusok nem tudják életbe vetíteni azt, amit mások olyan könnyen és ügyes megtévesztéssel kompromittálnak: az emberirodalmat.” (Emberirodalom hamis utakon. A Reggel, 1926. IX. 19.) Hasonlóképp ítéli meg Mécs László költészetének további alakulását a Kassai Naplóban 1926- ban megjelent cikksorozatában: „Az emberlíra szavalólírává laposodott; a néma, erős tábor helyett a percemberkék tenyércsattogása a visszhang: közönségsiker.” (Írók és irodalom Szlovenszkőn, 1926. nov.) Itt kell megjegyeznünk, hogy a Kassai Napló könyvalakban is tervezte ennek, a szlovákiai magyar irodalom egészét áttekintő esz- szének a kiadását, de befejezetlen maradt, s Fábry első könyve csak 1934-ben került az olvasók kezébe. „Már nem emlékszem, hogyan csapták le a sorompókat” — jegyzi meg a cikksorozatról az író (Kúria, kvaterka, kultúra, 60.). Az áttekintésben Fábry megismétel számos megállapítást, melyek előbb különböző recenzióiban jelentek meg. így már 1926-ban létrejött jellegzetes axiómáinak, kijelentéseinek ismétlődése, s hasonló variálódásokat, ismétléseket későbbi írásaiban is találunk.

Amint Fábry már a Geniusról írt cikkében megemlíti, a szlovákiai magyar irodalomnak kezdetben nem volt folyóirata. A publikálást idehaza főként a napilapok tették lehetővé, s a három legelterjedtebb újságot már 1926-ban így jellemzi, találóan: „Végeredményben egyes könyvek és három napilap: Kassal Napló, Prágai Magyar Hírlap, A Reggel (Pozsony) jelentik a szlovenszkói magyar irodalmat. Volt idő, amikor az utódállamok, az emigráció irodalmának egyik legfontosabb gócpontja a Kassal Napló volt. És el lehet mondani: a szlovenszkói értékirodalmat 1921-től 1925 első feléig, de mindenesetre 1922, 23-ban és 24-ben a Kassai Napló jelentette. 1925- ben ezt a szerepet a Prágai Magyar Hírlap próbálta átvenni, de a PMH kötöttebb mentalitásánál fogva sosem lehet az, ami a Kassai Napló volt. Egy rövid, bíztató intervallum (Győry Dezső) után a PMH, a Márai-féle fügefalevél dacára, újra a magyar nemzeti irodalom, az irodalmi konzervativizmus mentsvára, úgyhogy egyre fontosabb- és döntőbb szerepe jut, csehszlovák kormánylap volta ellenére, A Reggelnek, ahol ma a csakugyan »balra tolódottak« cikkei jelenhetnek meg.” (Írók és irodalom Szloven- skón, Kassai Napló, 1926.) A Reggelben közölt cikkeiből valóban észrevehető írónk balrafordulása Is, gyakran ugyanazok az írásai jelennek itt meg, mint a Korunkban. Fábry 1925 szeptemberétől mintegy két és fél évig volt a lap munkatársa, utána A Reggellel is szakított, a „kormánylapot” is balról bírálta.

A Reggel hasábjain írónk részt vett számos nevezetes irodalmi vitában, melyekben főként a nemzeti konzervatív költőket, írókat és a PMH szerkesztőit bírálta. Ekkor már fokozatosan osztályszempontúvá alakítja vagy elhagyja az emberirodalom fogalmát. Itt közölte Farkas István könyvéről fent idézett bírálatát, majd Juhász Árpádnak Űri kaszinó és Egri Viktornak pedig Demeter megtérése című regényeit kritizálja. Az Ady—Ölvedi és a PMH szintézis című két folytatásban megjelent írásában főként Öl- vedi László költészetét marasztalja el, s ezzel kapcsolatban Neubauer Pálnak és Szvatkó Pálnak a költőről szóló méltatását Is. Ebben a polémiában Fábry joggal kifogásolja, miért párosítják Ady verseinek előadását egy dilettáns költőével. Itt közli az emberirodalomnak már Földes Sándor emberországa szellemében radikalizált kritériumait: „Ma az irodalom: harc és védelem az — emberért. Minden eszköz, minden barrikád leomlott, mindent kirántottak a lábunk alól: a kenyér, az élet, a föld, a csók, minden a másé, nekünk csak a sző maradt, a gyalázott, prostituált csoda: az ige, hogy mégis meg legyen és élet, ember maradjon. Érezzük: a gyűjtő és vetítő fókusz: az emberiség: a pozitív barrikád. — Bűn volna elhallgatni. És még nagyobb bűn azokat