Irodalmi Szemle, 1977

1977/5 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Balogh Edgár: Brassói próba (Részlet egy emlékiratból)

kedni? Szó szót követett, Bányai a pártra hivatkozott, jó katonának tudtam magamat, s mentem. Nyugat helyett Keletre, Pozsony helyett a Cenk alá. Megpróbáltam ott a feleslegest, s hamar kiderült, hogy a Kahánával szembeszálló lapalapító egyáltalán nem gondolja komolyan a demokráciát, inkább utcai antiszemita és kis-klerikális, mint szóbajöhető szövetséges. Közben bent a Brassói Lapok szerkesztőségében maga a párt szerzett biztosítékokat mind a Körösi Sándor-féle trockista kokettálással, mind Kakassy Endre Maniu- illúzióival szemben, s így éppen a Kacsó-vonal, a magyarpárti ellenzékiség volt megnyergelhető legkönnyebben egy népi irányulás javára, felhasználva akár alaptulajdonos magánérdekeit is. A külön lapterv hamvába holt, de a Brassói Lapok valahol engedett, s a kommunista pártirányítás is, a MADOSZ- politika is jó két esztendőre bevezérelt a Brassói Lapok szerkesztőségébe.

Brassói letelepedésem híre különben anyámnál nem váltott ki rossz hatást, pedig ettől féltem. Leveleiből tudtam meg, hogy járt ő már velem ott, amikor még a szíve alatt hordott. Nagyszebeni elkerülve (a szász rokonság nem kívánt megismerkedni a magyar asszonnyal) 1906-ban Brassóba vitte apám, ahol Albert bátyja műépítész volt, gyermektelen ember, s feleségével szívesen látták őket. Fiatal tisztek társaságában anyám felhágott a Cenk tetejére, s ott koccintottak tojáslikőrrel egészségemre. Istenem, béke volt. S errefelé is voltak anyámnak régi ismerősei, úgy állapotosán kint járt Hosszúfalun egykori iskolatársánál, Killyéni Erzsinél, s most megbízást kaptam, hogy keressem meg a közben elhalálozott barátnő rokonait. Veres Bence nyugalmazott tanítóhoz vezettek a nyomok. Legényfiú, éladó leány volt a családban, szívesen fogadtak (bár udvarolni nem maradt időm), s a háziasszony néhai Killyéni Erzsi díszmagyaros fényképét emelte le a kályha párkányáról. Ez volt anyám ünnepi ruhája a millenniumkor a pesti intézetben, s kölcsönkérték Hosszúfaluba, hazafias szavaláshoz kellett. így találkoztam Brassóban anyám leánykorával is. A dolmány arany rojtjaira s halványzöld bársonyára gyermekkoromból emlékeztem, egy szekrény mélyéről kotortuk elő, s még iskolás korom előtt telt belőle télikabátra.

Bensőleg kialakult logikai rendszerem, mellyel mindenkor a tapasztalatokhoz akartam hű maradni (beleértve a jelenvalóba a történelmi kiforrást és a jövő beszámíthatóságát is), Brassóban a legkevésbé sem oszolhatott légbuborékká mintegy eszmei spekulációba idegenülve, mert ha valahol, úgy éppen itt ismétlődött teljességgel a kelet-európaiság nemzetközi képlete. Kutattam könyvben és múzeumban, érzékeltem az utcán és társaságban az ősi szász városmagot a maga sajátos, erős barcasági parasztgyökereivel, figyeltem az itt hagyományos román szellemi versenyképességet, mely nemcsak a népi többség életáramával, hanem sok százados írásbeli beérkezettséggel is felrajzolta a kibontakozó jövő egy sokmilliós neolatin etnikum kellős közepén, s amiről már eleve tájékozódhattam: úton-útfélen megérződött a Székelyföld közelsége, templomokat és vásárokat, iskolákat, vasárnapi sétányokat és külvárosi mulatóhelyeket töltve peg szolgafokon-cselédsorban még harisnyás-rokolyás, iparos szinten és munkások közt már polgáriasodó, egyletes és dalkörös tömegeivel.

Feleúton a Szudétáktól a Fekete tengerig Pozsony egykorú szláv—magyar- német kapcsolásai után benső erősítőket láttam Brassó román—magyar—szász ötvözetének elképzelhető indításaiban is, természetes egymásrautalságokból szállva szembe a kelet-európai eresztékeket roppantó elkülönülésekkel. S éppen a személyi véletlent, elverődésemet a Zergehegytől a Cenkig, s benne kalandosnak tűnő egyedi felfogásomat akartam törvénnyé, kívülem megálló valóságtétellé váltani, amikor siettem leírni, Pozsonyt és Brassót egybevetve: ,,Űj fajtája ez a nagyvárosok kialakulásának Kelet-Európa fontos geopolitikai