Irodalmi Szemle, 1977
1977/4 - HAZAI TÜKÖR - GÖMÖR - Horváth Júlia: Jobbágysors Gömörben
merült parasztság földesúri terhei a következők voltak: telekkénti cenzus, élelem, terménykilenced, tized és a legnehezebb robot. A parasztság sem a töröktől, sem a földesurától nem remélhetett kíméletet. Később a nemesi birtokosok számos helyen mégis enyhítettek a terheken, hogy elejét vegyék a további szökéseknek. Semmi megértést nem tanúsítottak azonban a jobbágyok sorsával szemben a királyi kézre jutott uradalmakban, ahol az adóztatás az udvarbírák kénye-kedvétől függött. A krasznahorkai uradalom tartozékait 1570-ben írták össze, s az összeírás adatai a jobbágyélet hanyatlásának mélypontját jelzik. Lice és Lévárt a török állandó zaklatása miatt néptelenedett el. A lévár- tiak 1575 után kezdtek visszaszivárogni a faluba. A XVII. század elején csak Pelsőcig és Felsőbalogig terjedt a hódoltsági terület, de a portyázások miatt a nép a végeken túli vidékeken sem élhetett nyugodtan. 1648-ra ismét csaknem az egész megye török kézre került. Az adó állandóan emelkedett. A megye pénzadója 40.000 forint, s a helyzet elképesztően súlyos. A kötelezettségeket végül a megyegyűlés rögzítette határozatban, ezzel akarván határt szabni a beszolgáltatásoknak és megvédeni a népet a sarcolástól. S valóban, a pontos adózás egy rövid Időre jobb állapotokat teremtett, annak ellenére, hogy az adókon kívül váltságdíjak terhei is nehezedtek a köznépre s még inkább a nemességre. Később újra elmérgesedett a helyzet. Tovább súlyosbították a meglevő viszonyokat a törökkel hadakozó zsoldos seregek pusztításai, akik évszámra nem kapván meg zsoldjukat, a népen hajtották azt be, élelmét elvitték, vermeit feltörték: „Az egy élő Isten mondhatná rettenetes kárunkat, kasokkal való életünket, egyszóval mindenünket szekereikre rakatta velünk, úgy vitte el, a pénzt is... a pogány török sem cselekedett rajtunk soha oly rettenetes prédálást, disznóinkat, juhain- kat metélték, vágták, ölték ... ollyak vagyunk, mint az ágon ülő madár, a sok prédálás miatt ma-holnap csak nézzük s várjuk, mely órában essék megjutamodá- sunk..A nép futott a katonák elől, a városok megteltek menekülőkkel, a várak közül pedig Putnok fogadott be igen sok vándorló parasztot. Bocskai hajdúi, Bethlen hadai s a kuruc csapatok sem gondoskodtak eléggé az élelmezésről, a lakossággal ezek sem bántak kesztyűs kézzel. Az emberek az erdőkbe húzódtak, hogy legalább puszta életüket mentsék. Egyházasbást, Kisgömöri, Beretke, Horka és Oldalfalva jobbágyainak semmi jószága nem maradt, földjeik vetetlenek voltak.. Dobóca és Mártonfala teljesen kihalt. Tamásit a lengyelek, Mártonfalát a törökök égették fel. Thököly Imre 1684-ben védelmébe vette a megyét, menlevelében megparancsolja, hogy mivel Gömör a lengyel hadak jövetelekor nagy károkat vallott, külön engedelme nélkül e megyéni adót senki nem szedhet és be sem szállásolhatja magát. A szökött jobbágyok száma mégis egyre növekszik, az elhagyott és felperzselt házakat az urbáriumokban feljegyzett üres telkek jelzik. A század második felében dúló nagy háborúk idején a hadiadó, az úgynevezett „porció” volt a legsúlyosabb teher. Bajomi János, a Rákóczi-árvák javainak tiszttartója „majdnem elviselhetetlennek”" mondja. S a hadiadó mellett természetesen behajtották a dicát is és a vármegye- subsidiumát. A hadiadó egyre nőtt, a nép megfizetni végképp nem bírta. Az adóbeszedők már attól tartottak, hogy az erejét messze meghaladó terhek alatt görnyedő' jobbágyság zendülésre ragadtatja magát. A megye kérelmezi is a porció mérséklését,, deklarációban vázolja a Helytartótanács előtt a katasztrofális helyzetet, persze, hasztalanul. Noha igyekeztek valamiképpen biztosítani a terhek egyenletes elosztását, a kivetett porció mindenképpen, többszöröse volt annak, amit a nép elbírt. A német „vitézek” Mellétéről a harangot vitték el, mert a falu nem tudta fizetni' a szörnyű porciót. Vígtelke lakóinak porció fejében Lapot kapitány az egész vetésüket eladta. Alsóvály lakosai uzsorára szereztek pénzt, de az uzsorát képtelenek voltak fizetni. Ezek a kemény, keserves évtizedek az urak és köznemesség jövedelmi forrásait olyannyira kikezdték és kimerítették, hogy ők is csak birtokaik elzálogosításával tudtak a bajokból úgy-ahogy kivergődni. Óriási területek kerültek ideiglenes birtokosok kezébe, a rajtuk élő jobbágysággal együtt. Ezeknek a birtokoscseréknek ismét a jobbágyság látta kárát, mert az új birtokos befektetett tőkéje után busás kamatot akart kapni, ezért a már amúgyis kiszipolyozott jobbágyságon a legnagyobb- adókat igyekezett behajtani. Az ideiglenes birtokosok mohóságát semmi sem korlátozta, lévén a királyság a háborúkkal és;