Irodalmi Szemle, 1977
1977/3
Ennek a felismerésnek a lángja a mi viszonyaink között — úgy tudom — néhány lelkes népművelőben, csupa szív pedagógusban és tenni kész CSEMADOK tagban lobbant föl először. Egy-másfél évtized óta gyérebben, majd szaporábban sorjázó munkásmozgalmi emlékszobák, tájházak és „falumúzeumok“ léte jelzi a társadalmi igényt: összegyűjteni, számon tartani, regisztrálni, megőrizni egy-egy tájegység múltjának tárgyi emlékeit, jellegzetességeit megtartó hagyományának még föllelhető cserepeit és szilánkjait, s gonddal, a múlt iránti alázattal és a jövő iránti felelősséggel összerakni őket, kialakítva egy letűnőben levő életvitel: a paraszti gazdálkodás, az állattartás, a háztartás, a kisiparok beszédes képét. Beszédes ez a kép, hiszen a múlt és jelen közötti különbségről vall, jelezve persze a fejlődés irányát és léptékét is, éppen ezáltal kínálva az önismeretet. Ezt az igényt szolgálja a dél-szlovákiai tájházak legfiatalabbika, az 1976-os választások tiszteletére megnyitott Somorjai Városi Honismereti Ház, sok-sok lelkes CSEMADOK tag fizikai és szellemi munkájának eredménye. A hiányosságai ellenére is gazdagnak mondható helytörténeti és néprajzi gyűjtemény, amely a városi szervek jóvoltából szakavatott néprajzos kezébe került, a fölöttébb fontos vidéki helytállás meg a szellemi alkotó-teremtő funkció lehetőségére és muszájára hívja föl mindannyiunk figyelmét. ZALABAI ZSIGMOND
