Irodalmi Szemle, 1976
1976/10 - Bereck József: Öregem, az utolsó — III.
Bereck József öregem, az utolsó mi.) 5 C Kilenc felé kizárólag lassú, dallamos zenéjű lemezeket tett föl a szőke, göndör hajú klubvezető a lemezjátszóra. Váratlanul felállt, s azt mondta, hogy vár valakit, ki kell mennie a kilences vonathoz. Néhányan morogni, zúgolódni kezdtek. Főleg a lányok, hiszen amúgy is ők voltak többen. — Nyugi, visszajövök még! — mondta a klubvezető. Rögtön valami fiatal tanítófélének néztem. Az ajtóból még visszaderült a tíz-tizenöt főnyi társaságra, biztatóan, majdnem vigyorogva: — De ne hülyüljetek! — Csak táncolni szabad! — mondta színlelt komolysággal, és távoztában lekattintot- ta a villanyt. Az járt az eszemben, hogy éppen ideje lenne visszaindulni a hegyre, ez azonban meglehetősen reménytelennek látszott. Széplány mintha csak a villanyoltásra várt volna, nyakam köré fonta meleg karját s szőke fejét a vállamra hajtotta. — Ismered? — kérdezte. — Mit? — Hát ezt a számot... — Hogyne! Omega. — S a többit? — Majdnem mindet. — Honnan? A rádióból? — Meg a tévéből. — Nálatok is lehet fogni Pestet? — Persze. Plusz Pozsony egy, Pozsony kettő, Bécs egy, Bécs kettő, s néha a lengyelek és az ukránok is beugornak. Az az igazság, hogy nagyon jő helyen lakunk. Tudod, nagyjából Európa közepén ... Nem nagyon tudtam táncolni, de a sötétben ezzel végképp nem kellett törődnöm. Ahogy Széplány a nyakamba akaszkodott, s tétovázó lábaim közé feszítette kemény combját, akaratlanul is belemozgatott a John Rowles-szám lassú, nagy hullámokban áradó ritmusába. Szőke fejét vállgödrömbe fúrta, s a rágógumi mentolos, meleg Illatát szuszogta az arcomba. — Haragszol rám? — kérdezte egy kis idő eltelte után alig hallhatóan. — Ugyan... — mondtam gyorsan. Pedig még mindig furdalt egy kicsit a lelkiismeret Csúnyalány cserben hagyása miatt. Amikor hét felé kinézett zsalugáteres ablakukon az utcára, s meglátta, hogy félszegen a házuk előtt várakozok, szinte tapsolt örömében. Rögtön kirohant, és bevonszolt hozzájuk, bemutatott az anyjának, aki — ha nem tévedek — éppen moslékot kevert a disznóknak, így érthetően nem tudott kezet nyújtani a „vállalati igazgató fiának”, aki mellékesen tengerésztisztnek készül. Mert Csúnyalány egy szuszra mindent elmondott rólam. Ott helyben. Nem mondom, elég hülye helyzet volt, ahogy az udvaron egymás előtt feszengtünk, de főleg azért, mert más szájából hallottam vissza felelőtlen kitalációimat. Kínos volt, majdnem zavarba jöttem.
