Irodalmi Szemle, 1976

1976/4 - Chňoupek, Bohuslav: E napok igazsága nyomában

közvetlenül kaszálás után, amikor a talaj még nedves és puha. Megszakítjátok a talaj hajszálcsövességét, a föld nem szárad ki, a szántás betakarja, a repcsénretek és a bogáncs magja kihull, kicsírázik, a mélyszántáskor bekerül a földbe, és elrothad. Egy nappal később már későn van. A talajt kéreg vonja be, csonttá keményedik. Ez pedig bűn! Szerencsétlenség! A határ csupa gyom lesz.

Fél füllel hallgatták. Amikor kibeszélte magát, azok a tagok, akiknek szívügyük a szövetkezet, és elkeseredetten nézték a sok visszásságot, megkönnyebbültek: Uramisten, de nagy szamár vagy te! Mindegyikünk százszor jobban tudja nálad, mire jó a tarlóhántás! De hát mondd meg, hogyan takarítsuk be legalább a gabonát, ha még a lovak mellé sem akad férfi, mert elengedték őket a gyárakba!

Az elvtárs, akiben túltengett a szervezőképesség, a mezőgazdaság kérdéseiben azonban csak vakon tapogatózott, nem sokat törődött mindezzel; legfőbb gondja az volt, hogyan szerezzen olcsó tejet, túrót, tejfölt, füstölt húst a családjának.

Azok, akik a szövetkezet vesztét kívánták, akik nem írták alá a belépési nyilatkozatot, és csak lesték, hogy mikor borul fel, titokban is, meg nyíltan is örültek a romlásnak.

Azonkívül általánossá vált a lopás.

A nagygazdák, a lótulajdonosok nemcsak gondolták, hanem bátran hirdették is:

— Mi voltunk a gazdák, mi hoztuk a földet, a gépeket, a jószágot, az éhenkórászok, a kódisok viszont semmit sem hoztak. A sajátunkból csak vihetünk!

A kisgazdák, a tehéntulajdonosok nemcsak gondolták, hanem faluszerte kiabálták:

— A szegénység eleget dolgozott a pohosokra, mindent, amijük van, a mi kérges kezünk munkájából harácsoltak össze. Most csak visszavesszük a magunkét!

S mivel egyik is lopott, meg a másik is, egy húron pendültek, és hallgattak, mint tetű a var alatt. És senki még csak meg sem említette, hogy szálas takarmányfélékből, lóheréből, tavaszi keveréktakarmányból nagy kínnal alig hétvagonnyit szárítottak meg, holott a hektárok száma után harmincnyolc vagonnal kellett volna begyűjteni, és még az sem volt nyilvánvaló, hogy a szövetkezet állatállománya egyáltalán megkapta-e azt a hét vagon takarmányt. Aki a határból hazament, tele ponyva takarmányt vitt olyan természetességgel, hogy megsértődik, ha csak célzást tesznek is rá, hogy nem az övé.

A pártszervezet két kommunistát jelölt ki a cséplőgéphez, a pártszervezet és a nemzeti bizottság elnökét, hogy biztosítsa a cséplés zavartalan menetét, és megakadályozza a lopást. Elias szabadságot vett ki, és Zamborskýval együtt szolgálatba lépett. Mindjárt az első napon senki sem mulasztotta el a hatvan cséplő közül, hogy teleszórja a kötényét, és degeszre tömje a nadrágszárát, igaz, nem a zsákokból, hanem a szétszórt gabonából. A tizenöt fuvaros meg, mintha örök idők óta így csinálta volna, kévéket dobált a lovak elé. Megkérdezték tőlük, vajon akkor is így tettek-e, amikor magángazdák voltak. Lehurrogták őket: — Talán a magatokéból adtok? Ha nem tetszik, holnap nem jövünk. — Valamennyien régi jó gazdák; a kezük munkájára nem volt szükség, hiszen a szegények tömegével jelentkeztek, csakhogy ők nem hagyták el a jó helyet, ahol valóban ömlött a gabona. No meg a kocsijuk, a lovaik még otthon voltak, s ha nem jönnek, nincs, aki behordja a termést. Nehéz volt dönteni: vagy nem csépelnek, és megvárják a brigádosokat a városból, az autókat a gyárakból, vagy csépelnek, és eltűrik a lopást. A két rossz közül a kisebbiket választották: csépeltek, és tűrték a lopást. Csak a kétharmadát csépelték ki annak a gabonamennyiségnek, amit a magángazdálkodás ideje alatt kicsépeltek, pedig a gabona úgy fizetett, mint jő években.

Közeledett a gazdasági év szomorú vége. A tarlóhántást nem végezték el, a teheneket szalmával etetik, a pénztár üres. Az egy munkaegységre tervezett tizenhat koronának híre sincs.

Rosszul járt volna a szövetkezet, ha nincsenek az agitátorok, akik a környező falvakban igyekeztek meggyőzni az embereket. Ugyanis minduntalan ugyanazt a feleletet kapták: — Maguk bolondok, de én még bolondabb vagyok, mert hallgatom magukat. Hát azt akarják, hogy úgy járjunk, mint a dalcsíkiak?

Az agitátorok riasztották a járást. — Dalcsík ... Dalcsík ... — A járáson nehezen emlékeztek vissza az alig egy éve alakult szövetkezetre, a jelentéseket vizsgálgatták.

— Hiszen ott nincs semmi különösebb baj. Munkaerőhiány, mint mindenütt, építkezési