Irodalmi Szemle, 1976

1976/5 - AZ ELSŐ KÖZLÉSEM - Veres János: Négy nekifutás és postlúdium

Ha ezért, és mert Vörösmarty vagy Vajda János verseit olvasva elszorul a torkom, valaki romantikus költőnek nevez, nyugodtan vállalom e minősítést. Változatlanul az övékével azonos nyelven akarok beszélni (persze nem múlt századi módon), amíg el nem oltják azt a bizonyos faggyúgyertyát.

Ha állandó érvényű mottót kellene választanom, nem tudom, találhatnék-e jobbat annál a Benjámin-idézetnél, mely nem kizárólag toliforgatók pajzsára Írandó:

Azért vagyunk, hogy rendel teremtsünk magunkban és a világban.

Hogy a rendteremtés kinek mennyire sikerül, ne kérdezzük. A feladat nem egy-két emberé. A vers címe: Szocialisták.

Űj-Tátrafüreden, amikor ott tartózkodtam, volt egy íratlan szabályból eredő szokás. Ha télvíz idején híre jött, hogy a villamosvasút sínpályáját a Csorba-tó felé eső szakaszon hóval borította be a szélvihar, minden ráérő épkézláb férfiember lapátot ragadott s a helyszínre sietett a torlaszokat elhányni. Ivan Skála cseh költő egyik kötetének a címe: A remény hajnali vonata. A tátrai polgárok példáját követve, szüntelenül a kezem ügyében tartom képzeletbeli lapátomat, s azok közt állok, akik hármikor készek utat törni a remény vonatának. Hogy egyre közelebb vihessen bennünket a Földi Harmónia nevű állomáshoz.

Kiss Sándor: Gnómonok (fa, 1967—70]