Irodalmi Szemle, 1975

1975/1 - FIGYELŐ - Mészáros László: Bereck József: Vihar előtt

tulajdonságait, nyolc fejezetre osztva a kérdéskört. Munkája első részében főleg a Balassi-líra nyelvi és költői sajátosságainak a megragadására törekszik; bizonyítékokat hoz föl, melyekkel több korábbi megállapítást igazít ki. Balassi költői nyelvében megtalálhatók a régebbi hagyományok, a korabeli európai líra szóképei s az egyéni lelemény, az eredeti kifejezésmód. Ez az utóbbi a legfontosabb, noha ez a legnehezebben megragadható. Ha Balassi stílusát a régebbi magyar költészettel vetjük össze, azonnyomban kitűnik a reneszánsz költő ritmikussága, dallamossága. Balassi költészetének a legnagyobb értékét Csanda abban látja, hogy a korabeli világirodalom színvonalára emelte a magyar költészetet, bizonyítva, hogy a magyarban is kifejezhető az, ami az olasz, francia és német versekben vagy drámákban már hangot kapott. Ebből a tézisből indul ki Csanda, ezt a tézist tölti fel konkrét elemzésekkel és a belőlük nyert következtetésekkel azokban a fejezetekben, melyekben Balassi versformáival és rímelésével, strófatípusaival, verseinek kompozícióival, strófa- és szóképkombi- nációival, képeivel és frazeológiájával foglalkozik. Csanda egyes elemzéseire azonban ráférnének a teljesebb és kiterjedtebb következtetések, hogy az elemzés ne rekedjen meg a puszta leltározás szintjén.

Csanda jól ismeri a téma vonatkozó irodalmát és polemikusán viszonyul hozzá. Egyes elemző fejezetei viszonylag széleskörűek és részletezők. A másodikban pl. — amely Balassi verstípusairól szól — új és polemizáló felosztáshoz jut, melyet a Balassi-versek és azok műfaji tulajdonságai közötti összefüggésekből következtet ki. Ennek az a folyománya, hogy a Balassi-líra három általános csoportja mellett (szerelmes, istenes és vitézi versek) több alcsoportot vezet he, melyek közelebbről is meghatározzák Balassi verseinek egyes típusait, de nincs minden esetben szemmellátható belső összefüggésük. A versmondattani és nyelvhasználati sajátosságokról és jellegzetességekről szóló fejezetben Csanda nemcsak a formai, hanem az eszmei vonatkozásokat is meg akarja ragadni, s ebből a két aspektusból fedi föl Balassi művészetének az újszerűségét és úttörő jellegét, a modern magyar irodalmi nyelv létrejöttében betöltött szerepét. Csanda részletesen felsorolja ezeket a sajátosságokat. Aprólékosan értekezik a strófaszerkezetekről, Balassi ciklusairól és főleg szóképeiről és frazeológiájáról, s e téren is új tulajdonságokat mutat ki; teljes versek vagy hosz- szabb részletek elemzésével mutatja be nemcsak a költő világszemléletét, hanem főleg szó-, kép- és frazeológiahasználatát, felsorolja az egyes trópusok gazdag tárát és a költeményben betöltött szerepüket, ámbár a példák idézését olykor túlzásba viszi. Balassi előtt a magyar költészet éppen ezekben az eszközökben volt szegényes. De a XVII. század költői, éppen Balassi jóvoltából, már gazdagon variálgatták és használták ezeket a stíluseszközöket. Balassi példaképei az olasz, latin és német költők voltak, s csak kisebb mértékben a régebbi magyar hagyomány — állapítja meg Csanda (Balassi előtt a népköltészet is fejletlenebb volt). Részletes elemzések alapján kimutatja, hogy Balassi művészetében nem a vitézi tematika, hanem az udvari reneszánsz motívumai vannak túlsúlyban; a szóképek közül a metafora dominál a metonímia, a megszemélyesítés, szinekdoché, allegória és egyebek rovására.

Csanda könyvének hatodik és hetedik fejezete egy részletesebb komparatiszrti- kai vizsgálatot tűz ki maga elé. A hatodikban — az előző fejezetek következtetéseiből kiindulva — a szlovák és cseh reneszánsz lírával veti össze Balassi költészetét. A vizsgált anyag elég kicsi az összehasonlításhoz, ami különben sem végezhető csak a leíró poétika síkjában. A következő fejezetben, melyben Balassit és a korabeli lengyel reneszánsz költőt, Kochanowskit hasonlítja össze, az anyag már nagyobb lehetőségeket kínál a két költő rokonítására (bár eltérések, természetesen, itt is vannak). Az összehasonlítás súlypontja ezúttal is a költői képek vizsgálatában, illetőleg a leíró poétika síkjában van. Az utolsó fejezet a Balassi-versek Fanchali Jób kódex-beli utóéletével foglalkozik (a kódexet Ján Mišianik fedezte föl), s kissé kilóg a monográfia egészének koncepciójából, elüt annak céljaitól. (A fejezet inkább a könyv elejére kívánkozna; ebben valószínűleg azok a kritériumok akadályozzák, melyek a komparátisztika körébe vonják be ezt a problématikát).

A tárgykör empirikus megközelítéséből következően Csanda a hagyományos elemzési eljárásokat érvényesíti, s az el