Irodalmi Szemle, 1975
1975/7 - FIGYELŐ - Tóth László: Ünnepi bemutató Jókai szülővárosában
darabja. (Pomogáts Béla: Déry Tibor. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1974. 200 lap. Kortársaink. Szerk.: Béládi Miklós és Juhász Béla.) Fried István Ünnepi bemutató Jókai szülővárosában /Jókai Mór: A kőszívű ember fiai) Letisztult gondolatiság, a következetes és korszerű értelmezésre való törekvés jellemzi A kőszívű ember fiainak komáromi bemutatóját. Kopányi György tisztelettudó színpadi átdolgozása csak annyiban ragaszkodik a széles epikai mederben hömpölygő, a romantika formai és szemléleti elemeivel át meg átszőtt Jókai-re- gényhez, amennyiben értelmezi, nem pedig magyarázza azt. Elkerüli ezzel a Jókaiéhoz hasonló színpadi átültetések leggyakoribb buktatóját: egy-egy objektív történelmi alaphelyzet hibás történelemszemléletet tükröző, elszigetelt vizsgálatának lehetőségét. Erénye a pontos, a lényeget a forma felől megközelítő deklarációval szemben választott meditatív jelleg, a gondos és figyelmes fogalmazás. Egyén-család-társadalom hármas viszony- rendszerében elemzi Jókai korának konfliktusait, belső ellentmondásait; a nemzeti öntudat és nemzeti öntudatra ébredés drámája, a Baradlay-család tragédiája és erkölcsi fölemelkedése az ő megfogalmazásában az alapvető emberi magatartás- formák drámájává válik. Persze, amint Tosztogonov is hangsúlyozza, „általános emberi" nem létezik „konkrét történelmi” jelleg nélkül. A „konkrét történelmi” azonban mindig csak a jelenből, az adott esetben eredendően más jelenürtkből kitekintve válik érzékelhetővé és értékelhetővé. így Kopányi sem az egyszeri, megismételhetetlen történelmi eseményeket hangsúlyozza; az 1848/49-es évek föllángoló forradalmi hangulata helyett a hétköznapok permanens forradalmiságára, az ember öntudatra ébredésének alapvető mozzanataira összpontosít. Értelmezésében ekképp válik napjaink pretechnizált, túlbonyolított és szinte percenként új és új információkat ránk zúdító világában is időszerű és lényeges üzeneteket közvetítő alkotássá a tárgyalt Jókai-mű. A dráma alaphelyzete: határhelyzet. Baradlay Kázmér haldoklása már rögtön a darab legelején egy eleve pusztulásnak ítélt és igazolhatatlan erkölcsi értékrend- szer szétbomlását sejteti. Következetesen konzervatív, s a maga emberi lényegében már-már esendőnek tűnik föl, amikor hi- tét-lelkét áldozza a hivatalos császári politikai masinéria (diplomaták, katonák és főhivatalnokok) által fönntartott, végső következményeiben embertelen (kőszívű) társadalomért. Tulajdonképpen az ő személye és egyénisége képezi azt a társadalmi hátteret, amely Indokolttá, történelmileg és lélektanilag is hitelessé teszi özvegye és fiai szembefordulását, belső, forradalmi átalakulását. Bár Kopányi György színpadi átdolgozásában a regény szereplői változatlan hőfokon élik át egyéni tragédiáikat és egy viharos történelmi korszak valamennyi felemelő és visszahúzó mozzanatát, benne mégis a romantikus és naturalisztikus részlstezéstől megfosztott, lényegre törő, puritán költői színház elemeire ismerünk. Kultúrált, minden pátosztól és sablontól mentes rendezésével Komád József méltó és értő partnere Kopányinak. Kellő nyomatékot tud adni a hangsúlyos részeknek, s egy-két alig észrevehető kivételtől eltekintve nem túlozza el a pusztán ez összefüggések fölvázolása szempontjából szükséges elemeket. Nem állítja kész helyzet elé a nézőt: belső törvényszerűségek szerint építkezik, s ezzel a színházlátogatót is rábírja az önálló (szuverén) értékalkotásra és értékítéletre. A „Kiváló munkáért” kitüntetett művész alkotómunkájának olyan állomásaként fogadhatjuk el A kőszívű ember fiai rendezését, amelyben sikerrel ötvözi eddigi munkásságának tapasztalatait, de egyben észlelhető bizonyítékát adja rendezői eszközei gazdagodásának is. Nem hallgathatjuk el azonban néhány kifogásunkat sem. Véleményünk szerint a rendezőnek, a színház dramaturgiájával közösen, jobban kellett volna ügyelnie Kopányi színpadi átdolgozásának a mozaikszerű szerkesztésből eredő hiányosságaira. Az első rész így erősen széttöredezik, szinte öncélúan illusztratív jelleget kap, s csupán az előadás második harmadában kezd pergővé, drámaivá, önmagáért
