Irodalmi Szemle, 1975

1975/8 - HAZAI TÜKÖR - CSALLÓKÖZ - Szuchy M. Emil: Sors- és korkép

Szuchy M. Emil

1974. november 9-én, hetvennyolc éves korában halt meg, a rónaföldi szanatóriumban. Csallóköz népének realista ábrázolója, a szlovákiai magyar piktúra legeredetibb alakja volt Tallós Prohászka István. „Élete, embersége és művészete elválaszthatatlan egységet jelentett — írta Lőrincz Gyula búcsúztató cikkében. — Fakó, meszes-fehérbe ágyazott színei messziről árasztották a szegénység szagát, de formáinak lázadó ziláltsága, ereje annak tarthatatlanságát is, és ez volt a lényeg Prohászka művészetében”.

Már fiatalkori munkái (ideértve az 1928-ban nyilvánosság elé tárt alkotásait is), olyan világnézetről és érett művészi elvekről tanúskodtak, amelyek túllépték az akkori, „romantikus ízű” művészetfelfogásokon. Prohászka képei friss, különös tartalmukkal izga- tóan hatottak, még a képzőművészettel nem foglalkozó közönségre is. „Van bennük valami”, mondották. Valami, ami közös, ami mindannyiunké; a szlovenszkói magyarság vallomásai ezek.

A közvetlen környezet korszerű visszaadása érdekelte. Kapcsolatot tartott korával fis közönségével, a kisebbségi élet sajátosságaival. Szemléletére következetesen támaszkodott, így nem vált illusztrátorrá, de irodalmi központú sem lett expresszivitásában. Festményei, rajzai kordokumentumok. Éveket, évtizedeket foglalnak össze. Szembesítések. Generációkat képviselt, s a dolgokhoz a valós fényekhez mindvégig közel maradt. Műveiben egyszerre van jelen a vitatkozó szemlélet és művészetének problémáit, szerkezetét, stílusát és technikáját elemző, értelmező művészember egyénisége.

Somorján, Komáromban, Pozsonyban és Pesten is tanult. Kutatásai közben szinte öntudatlanul került kapcsolatba az európai művészet formaeredményeivel, „de azt sohasem tudatosította, mert művészete őszinte szervességet alkot önmagával és környezetével” — írta róla egy korabeli kritikusa. Izzó, olykor lázadó lelkét, a szépség és az igazság után vágyó szellemét tárgyilagos ábrázolásmódjával egyensúlyozta.

— Valóban mindig az igazság vezette. Ez tette őt újítóvá. Ezért gyűjtötte az emberi sorsok dokumentumait, hallgatta barátainak történeteit a családról, célokról, egyéni akarásaikról.

Nagy Márton szavai ezek. A harcostárs, a jóbarát Nagy Mártoné, akinek sorsában megannyi párhuzam, közös gondolat és cél ismerhető fel.

— Prohi — mert így neveztük öt baráti körünkben — szerény igényű ifjú volt diákkorában. 1920-ban együtt voltunk az Országos Iparművészeti Szakiskola díszfestőszakos, elsőéves növendékei. Berecz Gyula és én Komáromból, Prohászka somorjai származású volt. Valamennyien csodáltuk, mert remekül tudott rajzolni. Mint valami óriásra tekintettünk rá, talán kissé forradásos arca és rendkívül magas homloka miatt. Eleinte

Nagy Márton rajza a művészről

sors- és korkép Tallós Prohászka Istvánról