Irodalmi Szemle, 1975
1975/5 - HAZAI VÁLÓSÁG - Zalabai Zsigmond: Történelem — szélárnyékban
a valóság vonzásában ankét fiatal íróinkkal Zalabai Zsigmond történelem — szélárnyékban „Mit akarok én megérteni? Az idő jelentőségét és belső mivoltát”. [Ágoston] Lassan-lassan már egy évtizede lesz, hogy — egyetemre kerülve — kiszakadtam áz otthonvilág mindenapjainak a valóságából. Féltő gonddal készített csomagok („jaj, ki ne maradjon valami!”), fáradt anyai kéz rótta levélsorok jelzik az idő múlását, az évszakok tagolódását, az ünnepeket: karácsonyt, disznótort, húsvétot, szüretet, egy más — keményebb — világ elemibb eseményeivel, darabosabb élettörténeteivel telítve lakásom nyugalomhoz, puhasághoz, kényelemhez szokott légkörét. „Leveled megkaptuk, nem válaszoltam rá, gondoltam hogy jöttök haza. (...) Csomagot is azért nem küldtem, hogy jöttök haza. Ugyan időm se lett volna, rengeteg a munka. A héten még egy napot se voltam itthon, még ma se pedig vasárnap van. A hét elején a kukoricát törték a parcellákba, oda jártam segítem. Aztán a répát is most szántják (le volt állítva eddig) s oda járok. Borzasztóan rádolgozunk, nagyon nehéz munkája van. Meg van fagyva úgy a föld, hogy 10 óra előtt nem lehet szedni, ki nem jön a földből. Még az a jó, hogy legalább napközbe jó idő van, mert különben ki se bírnánk. (...) A cukorrépára is nagyon rádolgoztunk úgy szedtük szárvágó kapával a földből. (...) Lassan be is fejezem mert már úgy elszaladnak a betűk, hogy el se tudjátok olvasni. Fáj a kezem a répától, már írni se tudok, úgy se mint tudtam.” A kéz — anyám keze — önmaga fáradtságát újra és újra megcáfolva, máig sem felejt el írni; a természeti törvények pontosságával jelzi a múló idő állandó ünnepeit: Szüretre gyertek haza! Karácsonyra várunk! Öléskor, reméljük, látunk benneteket! Húsvétra gyertek haza! Indulunk tehát: otthonról — haza. Egy utolsó ellenőrző pillantás ablakokra, vízcsapokra, gáztűzhelyre, az előkészített csomagokra, s kulcsra zárjuk magunk mögött a lakás ajtaját. Felvonó zúg; a földszintig kilenc emeletet hagyunk magunk mögött. Kilépünk az utcára. Körülöttünk Somorja legnagyobb lakótelepe, egyben ia város legkorszerűbb része. Karcsú toronyházak ős három- emeletes épületek. Valamennyi az utóbbi öt-hat évben bújt elő a földből. Balra tágas, világos önkiszolgáló bolt, előttünk a vadonatúj bölcsőde. Az udvarán földgyalu, lapátos munkások egyengetik a talajt; asszonyok sürögnek, kezük nyomán fűmag, virágok, díszcserjék, fák kerülnek a földbe. Színváltás: egy utca, túloldalán a régi Somorja középkorból itt maradt épületei. Ütött- kopott házak, salétromos falak, a bolthajtásos kapuk alatt zárt, szűk, homályos udva-
