Irodalmi Szemle, 1974

1974/8 - HAGYOMÁNY - Benda Kálmán: Magyarország a 16.—17. század fordulóján

Az a régebbi nézet, amely szerint a Bocskai szabadságharcban, majd általában a 17. század politikai mozgalmaiban a magyar köznemesi tömegek politikai megnyilatkozását kell látni, aligha lehet igaz.

Ugyanakkor nem is vitás, hogy a fejlődés ilyen alakulásának, annak, hogy a politikai irányítás és hatalom néhány főúri család kezébe került, megvoltak az előnyei. Politikai szempontból biztosította az egységes fellépést, művelődési vonatkozásban pedig a nagyvagyonú néhány család udvara valamelyest pótolta a hiányzó királyi udvart. Bethlen Gábor gyulafehérvári udvarának kiépüléséig az 1610-es években, a királyi Magyarországon pedig később is, az egyes főúri központok képezték a magyar műveltség bástyáit: Ecsed, a Báthoryak vára; Sárvár a Nádasdyak, Németújvár a Batthyá- nyak, Biccse a Thurzók, Csáktornya a Zrínyiek, később pedig Kismarton az Eszterhá- zyak fészke. A főúri udvarok jellegéből következett, hogy együttesen sem tudták pótolni Mátyás király egykori udvarát.

Az ország 90 százalékát kitevő jobbágy-parasztság viselte a háborús pusztítások és a gazdasági hanyatlás terhének a javát. Török vagy tatárdúlás, zsoldosjárás vagy hajdútámadás őket pusztította elsősorban. A századforduló pusztulására jellemző, hogy csak az 1596-os török hadjárat során, és csak Szabolcs megyéből kerek számban 10 000 embert hurcoltak el, hogy 1599-ben Bars megyében falvanként átlagban 30 embert fűztek rabszíjra, s hogy 1603-ban a korábban ellenséget nem látott nyugat-dunántúli megyékből is többezren kerültek tatár fogságba.

Az emberek pusztulásánál nagyobb volt a vagyoni romlás. Szabolcs megye 3998 adóköteles házából a tizenöt éves háború után 161 maradt, a többi elpusztult, lakatlanná vált vagy török hódoltság alá került. Szatmárban az 1037 házból 599, Zemplénben a 10 293-ból 3304, Borsodban a 2797-ből 337 ház maradt meg. De nemcsak keleten, az ország többi részén is nagy volt a pusztulás. Nyitra megyében 17 909 házból 3692, Pozsonyban 11860-ból 3542 maradt, s a pusztulás a Dunántúl nyugati részén is 40 százalékos volt. Mivel pedig a füstpénznek is nevezett egyforintos hadiadót házanként fizették, az 1590-ben még kereken 240 000 forint bevétel 1593-ra 190 000-re, 1604-re pedig 65 000 forintra csökkent. Az adók, a kincstári bevételek katasztrofális zuhanása talán legjobban mutatja a királyság gazdasági erejének romlását. Pedig a parasztság állami adójából még ez a 65 000 forint is csak elméletben folyt be, ennek mintegy egyötöde eltűnt a beszedők kezén. 1609-ben törvényt is hoztak, amely kötelezte a megyei adóbeszedőket a hiányok visszamenő befizetésére. A rendelkezés írott malaszt maradt csupán. Nyilván nem véletlen, hogy míg a 16. század feltörő családjai a törökverő vitézek és a tőzsérek közül kerültek ki, a 17. század új arisztokratái többnyire az adóbeszedők sorából jöttek.

Nem volt jobb a helyzet Erdélyben sem, ahol Báthory Zsigmond lemondása után, az egymással versenyt pusztító Basta, Mihály vajda, török és hajdú-csapatok teljesen tönkretették a virágzó fejedelemséget. Makkból és fakéregből sütötték a kenyeret, s az éhenhaltak számát még csak körülbelül sem tudjuk felbecsülni. A legyöngült szervezeteket járványok támadták meg, s elvitték aki még életben maradt. A pestis egész sorokat vágott ki a népességből. Segesvárott állítólag 2000 embert vitt el, s a városok utcáin, a romok között, temetetlenül hevertek a holttestek. Báthory Gábor uralma újabb háborúkat hozott. Erdély csak 1613 után, Bethlen Gábor uralkodása alatt állt talpra. Az 1620-as években adójövedelme már felülmúlta a királyi Magyarországét.

De nemcsak a jobbágy-adó összege csökkent, az 1600-as évekre a városok is fizetés- képtelenekké váltak, s ami ennél is súlyosabb, elpusztultak a felvidéki bányák. Egy évtizedre leállt Besztercebányán a réztermelés, s a körmöci aranybányászat is nagyon akadozott. Az ország külkereskedelmi bevétele, a kimenő és bejövő árukra rakott harmincadvám, az állam egyik fő jövedelme, az 1580-as években 550—600 ezer forint, az 1600-as évekre 200—210 000 forintra zuhant, ahogy ezt Zimányi Vera még kiadatlan kutatásai kimutatják. A bevétel a béke beállta, 1608 után is alig növekedett. Ugyanakkor az állami kiadások egyre emelkedtek. Párezres tételeket, mint a főméltóságok, vagy az országos tisztviselők fizetése most ne is említsünk, a katonai kiadások