Irodalmi Szemle, 1974
1974/5 - Petrőci Bálint: Hullám hullámot tör (III.)
nák! ... Jó, hogy eltorlaszoltuk az utat. Hosszú, hosszú perceket nyerünk, míg a vastag törzsű, súlyos körtefát elráncigálják az útról. Ha bajlódni fognak vele. Ki tudja. Az eltorlaszolt út őket is figyelmezteti, hogy nem lephetnek meg minket. Meglepetés csak őket érheti. Nem fognak ők a körtefával bajlódni, inkább besietnek a faluba, hogy lássák, mi a helyzet. A laboréi csendőröket beszorítottuk a laktanyába. Ezek csak Homon- náról jöhetnek! ... Mintha váratlanul meghúzták volna a vészharangot, úgy csattan fel az őrködő fiúk kiáltása. — Már jönnek! Futnak befelé a faluba és egyre ordítják: — Két teherautóval jönnek! Valóban Homonnáról érkeztek. Előbb is befuthattak volna, ha a város mögött a kovácsinasok a kommunisták biztatására nem szórják szét a hármas ékű patkószögeket. Vagy egy fél óra hosszat a defektekkel bajlódtak. Ha már Homonna határában így fogadták őket, mi várhat itt rájuk? A terebélyes sűrű ágú körtefa, mint egy óriási sündisznó keresztezi az útjukat. A sofőrök fékeznek, csikorognak a kerekek. Strichav- ka csendőrőrnagy kiugrik a fülkéből. A kocsikról leugráltatja a rohamsisakos csendőröket. A falu felől hallja a figyelmeztető ordítást: Már jönnek! Két teherautóval jönnek! *ŰÍ0< — Már ezek is megbolondultak?! — morogja maga elé, mert eddig csak Certiznéről tudott. Az órájára pillant. Néhány perc múlva már ott lehetnének, hogy kisegítsék a bajból a megrongált csendőrlaktanyába szorult egyenruhásokat. Megkapták ugyanis az újabb jelentést is. A falusiak doronggal a kezükben ácsorognak az épület körül, ami azt jelenti, hogy őrizet alatt tartják őket. Az őrnagy a torlaszra mereszti a szemét. Itt is várnak rájuk. A rohadt ruszinok! Ki hitte volna, hogy éppen ezek miatt kerülnek slamasztikába?! Nem pocsékolhatja az időt, de előbb mégis felteszi magának a kérdést: Ráparancsoljon-e a harminc csendőrre, hogy elhórukozzák az útról a hatalmas fát? Közben megrohanhatják őket a közeli házakból! Még védekezni sem tudnának. Felsorakoztatja az embereit. A sofőrök valamit okoskodjanak ki, és jöjjenek utánuk. Hármas sorokban indulnak a faluba. A puskáikon szurony villog, az oldalukon pedig gumibot fityeg. A templom előtt várunk rájuk. Čertižnére vagy százan mentünk, de most jóval többen lehetünk. Amikor felbukkannak előttünk a szuronyok, egyszerre tör ki belőlünk a kiáltás: — Hurrá a csendőrökre! Repülnek a kövek, a fahusángok. Az őrnagy elordítja magát. — A törvény nevében oszoljanak! Ha nem fogadnak szót, fegyvert használunk! Jól ki kell nyitnunk a fülünket, hogy megértsük a szlovák beszédet is, nem még a csehet! A „zákon az zákon” csehül is, a törvény az törvény. Ezt már hallottuk márna, nem riadunk meg tőle. És hogy futamodhatnánk meg, amikor már felbomlott a csendőrök rendezett sora?! — Gyertek, ha mertek! — kiált fel a fiatal Uram Nyikoláj, a kocsmáros fia, akit a szimpátia hozott közénk, és nagy lendülettel hajítja a követ a megtorpant, s szétugráló csendőrök közé. — Előre! — parancsolja az őrnagy. Egyesek gumibottal, mások előreszegezett szuronnyal rontanak felénk. Mielőtt két csoportra oszlanánk — az egyik előre, Čertižné felé húzódik, a másik pedig lemarad, hogy hátba támadhassa a csendőröket —, már sebesültünk is van. Pavel Závadský feljajdul. Az egyik csendőr szuronnyal csapott a fejére, de szerencséjére a kucsma felfogta az ütést. De így is vérzik a feje... A házak, a kerítések mögül jégesőként hull' a kő a sisakos csendőrökre. Míg itt feltartják őket, mi előrefutunk, szétszéledünk, hogy elfoglaljuk a „lövészárkainkat”. Én Petrovaj Misa házában, a pinceablaknál kapok helyet. Kint elcsendesül a csetepaté. A csendőrök azt hihetik, hogy elfogyott a kő, és sok időbe telik, míg újra összegyűjtünk egy rakásra valót. Ojra felsorakoznak, és masíroznak ki a faluból, amikor váratlanul a hátuk mögött lövések csattanak, Az őrnagy hasra vágódás közben ordítja: — Feküdj!
