Irodalmi Szemle, 1973

1973/6 - Bereck József: Valahol a második emeleten

Bereck József 1945-ben született Albáron (dunaszer- dahelyi járás). A Csallóköz című lap szerkesztője. Önálló kötete még nem je­lent meg. valahol a második emeleten Maga is furcsállotta, hogy így írta alá: Kertész Tamás. Áthúzni azonban nem akarta. Félt, hogy ilyen késői órában már semmi okosabb nem jut az eszébe. Hát persze, egyszerűen csak Tomit kellett volna írnia. Sok szeretettel üdvözöl: Tomi. így. Kortyín- tott a borból. A cigaretta felé bátortalanul nyúlt, mára már éppen elég volt, gondolta, de aztán addig forgatta ujjai között a karcsú rudacskát, míg végül — ellenkezését elaltatva — az ajka közé dugta és meggyújtotta. Az ágy felé pillantott: úgy érezte, nincs semmi baj, a fekvő láthatóan mélyen alszik, a cigarettafüst nem zavarja. Kissé fáradtan állt fel az asztaltól. Kiment az erkélyre. A volt zsidótemplom fölött már derengeni kezdett az égbolt alja. Az iskola épületét eltakarták a park hársfái. A közeli szökőkút vissza-visszahulló vízsugarát is. A lekvárgyár kéménye a házak fölé ágasko­dott, a kora pirkadat látni engedte, hogy vékony érben fehér füstcsík szivárog belőle. A szálló körüli park helyén néhány évvel ezelőtt még temető volt. Éppen erre járt, amikor bulldózerük simították el a sírokat. Voltak persze, akik koporsóba rakatták hozzátartozójuk megsárgult csontjait, s újabb békésebb földet kerestek számukra. A csontokat rakosgató emberek gumikesztyűben dolgoztak és részegek voltak. Még a kö­zeli kocsmába se kellett elmenniök, valaki üvegben hozta nekik a szilvóriumot. Az erkély korlátjára rakódott finom harmatréteg cseppfolyóssá vált ujjai alatt. Hirtelen eszébe jutott a megoldás. Gyorsan visszament a szobába, a sűrű cigarettafüst egy pilla­natra meghökkentette, a friss hajnali levegő után érezte csak igazán. Újra az ágy felé pillantott, aztán legyintett és az asztalhoz ült. A japán golyóstoll csak egy pillanatig tétovázott a kezében: P. S. Azt hiszem, e levél megírásának mégiscsak az volt az oka, hogy én is az NDK-ba készülök. Úgy augusztus elején. Tudod, egy szerződés. Azt hiszem, fölkereslek. Itt a címed a noteszemben. Világi Karcsi mondta meg az este. Hogyhogy ő csak a raktá­roskodásig vitte nálatok? Buzdítsd, hogy tanuljon tovább. Még nem késő. Szóval: fölkereslek. Tomi Felállt az asztaltól. Kibontatta laza, nagy csomóra kötött nyakkendőjét és a szék karfájára vetette. Cipőit, miután ügyesen kilépett belőlük, az asztal alá rúgta. Végig simított az arcán. Érezte, hogy meg kellene borotválkoznia, de nem volt hozzá kedve. Arról már többször meggyőződött, hogy az ébren töltött éjszakai órák alatt kétszeresen kiütközik az ember arcán a szőrzet. Fogta az egyik törülközőt és a fürdőszobába indult. Az ajtóban megállt, levetette az ingét és visszadobta az ágyra. Közben egy pillanatra az alvó nő ágya felé tekintett: csak egy szétbontott hajkoronát látott szétterülni

Next

/
Oldalképek
Tartalom