Irodalmi Szemle, 1973
1973/7 - Beke Sándor: Az égigérő fa alatt (Tanulmány a Csongor és Tünde eredetéről)
Az Európa Könyvkiadó Kárpálukrajnai népmesék című kötetében olvashatjuk az alábbi nagyon rövid rutén-magyar variánst: „Volt a világon egy öreg király és királyné, már közel álltak a halálhoz, és gyermekük nem volt. A palotájuk mellett egy szép, sima jegenyefa állott, melynek teteje az égig nyúlt fel. A király egyszer azt álmodta, hogy ennek a jegenyefának a tetejében van két alma, amelyből ha ő és felesége ennének, attól megfiatalodnának, s élnének még kétszer annyit, mint amennyit idáig éltek. Kihirdette a király az országában, hogy aki vállalkozik neki lehozni azt a két almát a jegenyefa tetejéről, ő annak odaajándékozza országának a felét. Sokan vállalkoztak arra, hogy felmásznak a fára, de bizony valamennyi lebukott onnan. Egyszerre egy özvegy asszonynak a fia is vállalkozott, s el is ment a királyhoz, és elmondta, hogy ő kész fe;menni a jegenyefa tetejébe, csak csináltasson neki a király két pár vas- bocskort, és süttessen két darab kenyeret, meg adjon hozzá ugyanannyi darab szalonnát, no meg egy éles baltát. Mikor ezeket a tárgyakat a fiú átvette, egy reggel elindult a fa tövétől felfelé kúszva, s csak akkor állt meg, mikor gondolta, hogy már dél van. Baltáját belevágta a fába, ráült és kezdett ebédelni. Hallotta alulról a harangszót is, de az olyan csendes volt, mintha a föld mélyéből jött volna fel.“6 A fiú két régión halad keresztül. Közben mindkettőben szépséges királykisasszonyokkal találkozik, s végül egy harmadikba érkezik. Itt is összekerül egy királykisasszonnyal, aki a legszebb ős a leggazdagabb mindhárom között. Neki is elmondja, mi járatban van. A fiú és a tündérszépség megszeretik egymást, s az előbbi meg is ígéri, ha a két almát megszerzi, visszajön és feleségül veszi őt. „A leány örült a fiúnak, mindketten megszerették egymást. Megmutatta a leány vendégének a palotája minden részét és roppant gazdagságát. A fiú ott éjszakázott. Másnap a tündér szépségű királyleány elment a templomba, a fiú ezalatt otthon maradt. A palota szobáit ismét végignézegette sorról sorra. Egyszer észrevett egy vasajtót, amelyet neki tegnap a kisasszony nem mutatott meg. Elmegy az ajtóhoz, hozzányúl a kilincshez, s az ajtó kinyílt. Bekukkant, és ott lát egy gyönyörű szép táltos paripát, melyen aranykantár és nyereg volt. Megszólal a táltos: — Mit keresel itt, fiatalember? — Énnekem még feljebb kell mennem a fán, két alma után, melyet a földön uralkodó királynak szeretnék levinni. A táltos erre azt mondja neki: — Én már hét éve hogy nem voltam kint, és nem szellőztettem a lábaimat, szeretnék kimenni. Köss el engem, ülj fel reám, és én felviszlek ennek a fának tetejére. Mikor veled a fa teteje fölött fogok jobbról röpülni, akkor te a jobb kezeddel szakítsd le az egyik almát, s tedd a zsebedbe! Mikor balról fogok röpülni, akkor a bal kezeddel tépd le a másik almát is, és tedd el, de jól tartsd magad a nyeregben, nehogy leessél! A fiú a táltost a jászoltól eloldotta, felült reá, aztán a táltos a levegőben n/arga- lászott vele. A tündér szépségű kisasszony látta, hogy táltos lova vendégével, vagyis a leendő férjével nyargalászik, s odakiáltott a táltos lónak: — Hallod-e, táltos lovam, úgy nyargalj azzal az én vendégemmel, hogy egy haja szála se hulljon ki! A táltos ezt nem jól értette, s azt gondolta, hogy úrnője azt parancsolta neki, hogy vigye le a vendéget a földre. A táltos tehát egyet kanyarodott, s azzal száguldott lefelé, és leszállt a fiúval egyenesen annak a királynak az ajtaja elé, akinek a fiú a két almát leiépta. A paripát a fiú egy oszlophoz kötötte, maga pedig bevitte az almákat. A király és a felesége elcsudálkozott nagyon, hogy a fiú olyan hamar lejött a fáról, s elhozta a két almát. A fiú a királytól előbb írást kárt, hogy országának a felét neki adja.“' „Amint az almát a király és a királyné megették, egyszeribe megfiatalodtak, olyanok lettek, mint a tizenhat éves ifjak. A fiú, mint egy ország felének a tulajdonosa, amihez még temérdek pénzt is kapott, kijött a szobából, hogy felüljön a táltos lóra, amely 6 A vasorrú Indzsibaba — kárpátukrajnai népmesék. Európa Könyvkiadó 1970. 154. old. 7 uo. 155—156. old.
