Irodalmi Szemle, 1973
1973/2 - Jegyzet a történelemből - Költészetünk kisantolőgiája
üzenet a Csábrád völgyébe Gyurcsó István Jő így őszülőn, tavasz idején vitorlázni az emlékek vizén, nézni a habot, mint a papírhajót nézi a gyermek. Nézem a folyót, a kis Csábrád vizet, a Korponát, partján a hordalékot, a mohát, a falut, Palástot. Ez itt maradt . . . A vizet nézem itt a kert alatt. Alvég, felvég: e két pólus között sárba, porba, napfénybe öltözött a Kissor, Tabány, Gárdony és a Domb. Köszöntlek, köszönts, régi hársfaiomb. Köszönt az utca. Alig ismerem, ki rám köszön, ki szembe jő velem, alig bizony, a lányok, cimborák gonddal szegett, őszülő homlokát. Mutasd magad, huszonöt év után. A régi képed, az ifjú, vidám, szarkalábaktól mentes arcodat idézze fel nekem a gondolat . .. Falu. Te, Palást, hajdan fogalom. Munka, kenyér, ifjúság: hatalom. Utat vágtunk, és te, az otthonunk nem nézted, milyen nemzetség vagyunk. Csendes kis utcák, szelíd kiskapuk fogadták azt, kit meghozott az út, kit por lepett és eső áztatott. A vándor, mondd, neked mit adhatott? Mit adhatott a vándor, és te mit? Friss szelet, szót hoztunk, és gondjait poros sorsunknak — ennyi volt a kincs. Ajtót, kaput nyitott a fakilincs, s az út porától megtisztálkodott, csákány nyelére éhes vándorok, sorra elmondtuk, kik és mik vagyunk. Annyit mondtál: érezzük jól magunk. Érezzük jól magunk. Milyen sereg zúdult nyakadba, milyen förgeteg, csehek, morvák, szlovákok, magyarok ... Emlékeztek, muskátlis ablakok. Hogy zúgott, morgott akkor az a völgy: a kő, a föld, a cserfa dőlt, a tölgy. S megállt a munka, békeharc, szuronyok... Emlékeztek, muskátlis ablakok. Csákány forgott, és olyan gondolat, hogy így is, úgy is vágta az utat, belereszketett a csendes erdő. Palást, Palást! Hol vagy, te merengő, ki tartózkodón féltetted magad, s így koccintottad szíved, poharad. Nem ékes beszéd, szerszámok tánca, kalapács, kő, majd szó koccanása kötött. Hiszem, nem! Szeretet, harag. Szívünk kivirágzott, jó volt a mag. És így őszülőn, tavasz idején, vitorlázunk az emlékek vizén, és mint a gyermek a papírhajőt, nézzük a habot, nézzük a folyat. Elfolyik a víz: Csábrád, Korpona. Szidjuk az időt: olykor mostoha. A gyümölcs érik: hej, faültetők, másokra hagyjuk a szép jövendőt. Felnőtt nemzedék vagyunk: köszönöm. Jó így őszülőn, jó most az öröm. Ifjúság. Szívünk. A szív gondra ért, s az idő tett fejünkre ősz babért. Nyugtalan ének (J9Q4) 1948 februárja, amely a csehszlovákiai magyarságnak hazát és pOlltikal- társadalmi jogokat biztosított, szellemi-kulturális téren is megnyitotta előttünk a fejlődés kapuit. Az első hazai magyar verseskötet — 'a Februárt követő alapozás kezdeteként — 1952-ben jelent meg. Címe: Magra vár a föld. Szerzője: Dénes György. Hamarosan követte ezt a második hazai versgyűjtemény (Gály Olga: Hajnali őrségen), itíajd >a harmadik, a negyedik... a tizedik és így tovább, s ma már három nemzedék — az alapozók, a középgeneráció és a legifjabbak — biztosítják líránk folytonosságát. Számunk versanyagát — lírikusaink arcképcsarnokát és a folytonosság tényét bemutatandó — az ó műveikből állítottuk össze. Szerzőnként csupán egyetlen verset közlünk — egy cseppet >a tengerből, de reméljük, összeállításunk ilyen — a lap terjedelmétől korlátozott — formában Is megsejtet valamit költészetünk sokszínű hangjából és értékeiből. Szerkesztőség
