Irodalmi Szemle, 1971

1971/1 - HAGYOMÁNY - Nagy Miklós: Jókai, cívis Komáromiensis

csak át kell tanulmányoznunk Szlovákia térképét. Már 1835-37 közt diákként meglakja Pozsonyt, 'kb. 1846-ban a mai Közép-Szlovákiába (a hajdani Gömörbe, Zólyomba) kirándult. 1879-ben Pozsonytól Trencsénig fürkészi a regényes várakat, négy évvel később A lőcsei fehér asszonyhoz gyűjt anyagot s élményeket a Szepességben, a dobsinai jégbarlangban, Krasznahorka bástyáin, Betléren.5 De hol vannak még időzései a Vág-völgyi fürdőkben, a Csorba-tó körül, képviselői körútjai Kassán, Mecen- zéfen az 1884-92-i országgyűlési ciklusban?

Utazásai során szembekerült a ténnyel, hogy a lakosság számottevő része szlovák, német vagy orosz, tanúja lehetett a szlovák értelmiség megizmosodásának és a nemzetiségi jogokért folytatott harcának. Sohasem szabad elfelejtenünk, hogy ő hosszú ideig első kézből kapta az efféle benyomásokat (akárcsak az Aszódon, Selmecen tanuló Petőfi) ellentétben szinmagyar vidékeken fölnevelkedett kortársaival. Igen érdekesek pozsonyi tanulóévei az Evangélikus Líceumban, ahol már évek óta fennállt akkor a Csehszlovák Nyelv- és Irodalmi Tanszék, s mellette a hasonló nevű Irodalmi és Nyelvművelő Társaság.6 Talán még a nála tíz évvel idősebb Stúrt is megismeri, aki nélkül a Társaság egyetlen megmozdulása se képzelhető el. Mi tűrés- tagadás, költőnk ekkor is, később is a magyar hegemónia híve, veszélyeseknek ős elvetendőknek tartja 1848-ban s később is Štúrék, ill. utódaik önkormányzati törekvését. Az, amit az ún. pánszláv izgatásokról elmond, a múlt század szólamait vonultatja fel, s szellemében nem jobb a kor átlagos magyar újságírói teljesítményénél. Más az, ami ma is figyelmet érdemel megnyilatkozásaiból.

Példamutató pl. Jókai cikksorozata a Magyar Sajtó hasábjain 1857-ben A magyar irodalom missziója címmel, amely kijelenti, hogy dőreség lenézni a szomszédos kisebb népek kultúráját, és fiatal irodalmuk is megérdemli az ismertetést. Egykori kecskeméti iskolatársa, Ács Károly győzte meg őt erről, aki sokat foglalkozott délszláv és román népköltészettel, s ki is adta a románok legendás folklór-gyűjteményét, Vasile Alecsandri balladakötetét. A kiegyezés után Jókai mint az ellenzék legtekintélyesebb lapjának szerkesztője, egy ideig fontos párttöredék vezetője, többet is tehetett a puszta kulturális felvilágosító munkánál e téren. Nemes humanizmusa visszaborzadt a német-francia háborúban megnyilatkozó kölcsönös, gátlástalan soviniszta uszítástól, ezért jelentette meg A Hon 1870. szeptember 2. számában A nemzeti gyűlölet csinálok ellen című, máig időszerű vezércikkét. Felszólítja benne Magyarország mindenajkú „költőit, íróit, lapszerkesztőit“, legyenek egységesek abban, „hogy nyelvkülön népeinket egymás kölcsönös megbecsülésének áldásairól“ felvilágosítsák, ne gerjedjenek fel a rosszindulatú provokációkra, ne az egész másik népet tegyék felelőssé miattuk. Sokan pengettek akkor ilyen húrokat, ám rendszerint csak a nemzetiségekre vonatkoztatták a mérsékeltre intést, magát a magyarságot hegemóniája miatt ily kötelezettségeken fölülállónak vélték. Jókai nem így gondolkodott. Lapja 1873. februárjában (41. szám), ez idő tájt egyedülálló módon a Magyar chauvinok című cikkel leplezte le a kormányzat s a konzervatív ellenzék veszélyes politikai terveit. Arról volt itt szó, hogy a liberális önkormányzati vívmányok megnyirbálását üres, melldöngető „hazaffyaskodásba“, nemzetiségellenes állásfoglalásokba akarták becsomagolni Lónyayék, Szlávyék, megtévesztve így az öntudatlanabb rétegeket. (Az sem lehetetlen, hogy ez az aláíratlan állásfoglalás egyenesen Jókaitól származik.) 1870 áprilisában A Honban leközöltette a szélsőbal és a nemzetiségi képviselők fogalmazta nemzetiségi törvényjavaslatot, amely Eötvös törvényénél jóval demokratikusabb alkotás. Nem sokkal előbb a közoktatásügyi tárca költségvetési vitája során hosszabb beszédben. ajánlotta a nemzetiségi tudományos-közművelődési intézmények államsegélyezését. Mindezek az együtt élő népekben bizalmat és rokonszenvet ébresztettek iránta, melynek beszédes bizonyítéka Paulinyi-Tóth Viliam szlovák író és művelődéspolitikus lo70-i nyilatkozata. Ebben a Matica hajdani első alelnöke költőnket egyenesen a „nemzetiségi egyenjogúság előharcosaként“ emlegette.6/3

5 Említett utazásainak bőséges adattárát adták a Kritikai Kiadás alábbi kötetei: Akik kétszer halnak meg, Szeretve mind a vérpadig, A lőcsei fehér asszony.

6 V. Matula: Ľ. Štúr, Bratislava, 1956, 18-19.

6/a Národnie Noviny 1870. okt. 23. vö. Kemény G. G.: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez. M. on, Bp. 1952, 1. k. 238 39.