Irodalmi Szemle, 1969
1969/7 - DISPUTA - Teleki Tibor: Az Új Ifjúság nyelvi hibái
Teleki Tibor az Új Ifjúság nyelvi hibái A köznyelvi normához való ragaszkodás elve minden lapra, nyomtatott szövegre érvényes, e tekintetben tehát az Oj Ifjúságnak sincsenek sajátos feladatai. Ám ha következményeiben és hosszabb távon vizsgáljuk a kérdést, az is teljesen nyilvánvaló, hogy a csehszlovákiai magyarság nyelve 20—40 (folytathatnánk a sort) év múlva olyan lesz, ahogyan a mai fiatalság elsajátítja ezt a nyelvet. Látnunk kell, hogy a társadaml élet, tudományos ismereteink gyarapodása s általában az élet nem hierarchikus, hanem bizonyos demokratikus elvek szerinti szinteződése és rendeződése újabbnál újabb fogalmakkal és nyelvi kifejezőeszközökkel gazdagítja gondolkodásunkat és nyelvünket, minden nyelvet. A lényegében és nagyjából egyforma magyar és csehszlovák társadalom eltérő szemléletű nyelvi formákat termel, mindegyik a maga nyelvén, s ezek a szemléleti eltérések aztán különbségeket eredményeznek az azonos, pl. a magyar nyelven belül is. Itt csupán néhány párhuzamos példát említünk meg a magyar nyelvből és a csehszlovákiai magyarság nyelvéből: községi tanács — helyi nemzeti bizottság, termelőszövetkezet — egységes földművesszövetkezet, általános iskola — alapfokú (esetleg: kilencéves, alap-) iskola, levelező hallgató — távhallgató stb. Ez az általunk viszonylag jól ismert néhány eltérés jól szemlélteti a ma még egységesnek tekinthető magyar nyelv politikai határok szerint tagolt különfejlődését. Hogyha csupán néhány esetről lenne szó, nem tarthatnánk veszélyesnek, nem is okozna gondot, de már több százra rúg azoknak a szavaknak, szókapcsolatoknak a száma, amelyek a csehszlovákiai magyarság nyelvében teljesen Idegenek, vagy idegen nyelvi kifejezések fordításai. Ezeket a nem itteni magyarok vagy nem értik, vagy csak sejtik jelentésüket. Tömegesebbé válva ez a jelenség az egységes magyar nyelv felbomlásának a következményével jár, továbbá az egyénben két nyelvi és logikai rendszer vegyül, amelyek közül az egyik nyelvi rendszer sem teljes. „Társadalmi méretűvé nőve ez a jelenség a hagyományozódö kombi- nativ készség meggyengülését is eredményezheti.“ (Vö. Deme L. Oj Ifj. 1969. 22. sz. 5. 1.) Hogyha egyáltalán van lehetőségünk a nyelvi különfejlődés megakadályozására, akkor véleményem szerint a fiatalság nyelvi készségének formálásában és pallérozásában találhatjuk meg ennek legfontosabb eszközeit és módszereit. S itt nem valamiféle sajátos csehszlovákiai magyar „nyelvi eszmény“ érvényesítése, hanem az egységes magyar nyelvi normához való következetes ragaszkodás lehet kiindulási alapunk, s következményeiben vizsgálva a kérdést: mind az iskolának, mind az ifjúsági lapoknak ehhez kell tartaniuk magukat, ebben kell messzemenően példát nyújtaniuk. Ifjúsági lapról lévén szó, még megemlíthetjük, hogy a közérthetőség szempontja jelentős munkatöbblettel (olykor szómagyarázatokkal is) szaporítja a szerkesztés munkáját, s talán minden egyéb nyomtatványnál sokkal óvatosabban, didaktikusabban kell szerepeltetnie a pejoratív jelentésű, vulgáris szavakat, a kakofóniát, a zsargont. * Az alábbi cikkhez az anyagot a lap 1969. évfolyamából gyűjtöttem össze. Eredetileg az évfolyam minden számát át akartam nézni, de az anyag már egyetlen szám kijegyzetelése után is úgy felduzzadt, hogy ezt fölöslegessé tette. Végül a 8., 10., 15., 16., 20. szám anyagát dolgoztam fel. A felhozott példák lelőhelyét zárójelben adom meg, pl. (20/2) = 20. sz. 2. 1.
