Irodalmi Szemle, 1966
1966/1 - FIGYELŐ - Petrik József: Ozsvald Árpád: A kispostás
hezen hisszük el, hogy oly naiv és együgyű legyen — bármennyire igyekezzen is szeretője hivatalból való elbocsátását megakadályozni —, hogy a részvényesek plénuma' előtt saját magát kipellengérezze, nevetségessé tegye. Általában keveselljük a kisregényben a küzdést és az aktivitást. A tisztán látó, a fasiszta viszonyokat helyesen értelmező Kálnai László erejéből is csupán a passzív humanizmusra futja. A „Fiatalok voltunk“-nak szerkezeti, jellemábrázolásbeli lényeges fogyatékosságai ellenére is több megkapó részlete van. Ilyen például a férjét váró Vermesné zaklatott lelkiállapotának a rajza a kritikus taggyűlést követő éjjel, vagy a Vermes-házaspár búcsúja Ozsvald Árpád A kispostás Végre hát itt fekszik az asztalon: megérkezett A kis postás. Kenyérszeletnyi, vékony könyvecske, szűkös falusi tízórait juttat az eszembe: az éhes kamasz jóízűen és könnyen elfogyasztja. Nézem, forgatom Ozsvald versekben már megénekelt gyermekkori élményeinek prózai változatát, és kissé sajnálkozva felidézem az író és olvasó, a feladó és címzett közti — helyzetünkre már szinte jellemző — bolygóköztinek is nevezhető mérhetetlen időbeli távolságot, amelyen ez az elbeszélés is, mint annyi más kézirat, évekig vesztegelt. A kis postás egyszer már megízlelte a népszerűséget, a sikert. Vagy négy évvel ezelőtt folytatásokban megjelent a Pionírok Lapjában, és lázba hozta a fiatal olvasókat. Ha most visszagondolok a szerkesztőség olvasókonferenciáira, találkozóira az olvasókkal, újra fülembe csengenek a galántai, komáromi, rimaszombati, királyhelmeci követelések: „Tessék kiadni A kis postást könyv alakban is!“ Sőt ez is: „Mennyibe fog kerülni?“ Akkor nagyon sajnáltam, hogy nem adhattam át azonnal „a kis hódítót“, a kedves könyvet a lelkes felszólalóknak. De még két év múlva, sőt három év múlva sem! Az akkori olvasók közben kinőttek táborunkból, a szerkesztőségbe érkezett levelekben a gyermekek már csak szórványosan emlékeztek meg egykori kedves olvasmányukról. És most, amikor már aligha tartja számon iskolás gyerek a „postás Petiről“ szóló történetet, amikor ország-, sőt világszerte Winnetou-lázban ég az ifjúság, lapa pályaudvaron a férj munkaszolgálatra való bevonulása előtt. Ide sorolhatjuk még a társadalmi atmoszférát közvetítő részleteket is (a doni és voronyezsi fordulat hazai visszhangja). Megbízható emberismeretről tanúskodik az a tény, hogy meglátja a történelmi változások emberalakító hatását is. A fasizmus nemcsak hadvezéreket, hanem helyi, uralkodni vágyó és basáskodó „kiskirályokat“ is teremtett (Szabó Pista, Farkas). Novelláiról lényegében ugyanazt mondhatnánk, mint a fenti kisregényéről. A jövőben Nagy Irén műveitől plasztikusabb kidolgozást, átgondoltabb és fegyelmezettebb szerkesztést, valamint árnyaltabb jellemábrázolást várunk. szerkesztőségtől, könyvkiadótól, filmgyártól, televíziótól egyaránt kalandot, idegfeszítő történetet, és persze, indián hősöket vár, — akkor eppur si mouve, megjelenik falusi egyszerűségével, tiszta erkölcsével A kis postás. Ne essék félreértés! Ha van éle ennek a mondatnak, nem a könyv ellen irányult. Nehézkes könyvkiadásunk most újra hibázott, s bár biztos vagyok benne, hogy A kis postás az olvasóknál lelkes fogadtatásra talál, úgy érzem, egy évvel, két évvel ezelőtt csemege lett volna a gyermekolvasók számára. Ozsvald első prózai munkáját ugyanaz jellemzi, ami verseit: az egyszerűségükben két- ségbevonhatatlanul hiteles élmények bonyodalmaktól mentes, világos közlése. A sorokat átszövi s egybefűzi az olvasóink túlnyomó többségéhez közelálló falusi környezet varázsa. Az olvasó — s most nem teszek kivételt felnőtt és gyermek között — lépten-nyomon azonosulni tud Petivel parasztsarjra jellemző önérzetességében, szemérmességében, találékonyságában, korai férfiasságában, bánataiban és örömeiben egyaránt. A kapcsolat, amely az író és az olvasó között már az első fejezet olvasásakor kialakul, nem szűnik meg az elbeszélés utolsó sorainál sem. A gondolatokat továbbra is a falusi élet áramkörében tartja, új gondolatsorra, képzettársításra ösztönöz. Ozsvald „nem beszéli agyon“ az olvasót: képeket fest, jeleneteket rögzít, pillanatokat ragad és örökít meg, úgy, ahogy ő látta őket gyermekkorában. Ábrázoló eszköze a szó elemi értelme, amely azonban a helyi használathoz Petrik József
